Menü Bezárás

Őszi tervek 2018

Egy nap híján majd egy éve készült először a terveimről bejegyzés, most pedig már őszi tervek 2018 címmel kell közzétennem, ilyen gyorsan szalad az idő.

Szóval majd egy éve elég kegyes volt hozzám az őszi időjárás, amibe így sok klassz program belefért. Remélem idén sem lesz másként, mert két nagyon jó túrát sikerült összehozni. Tavaly szeptember végén volt egy kalandos túránk a Magas-Tátrában a Tengerszem-csúcsra. Hála Karcsi barátom lelkesedésének és a hegyi levegő iránti olthatatlan vágyának, szeptember első két napját ismét a Magas-Tátrában töltjük.

Hágótúra

Az idei célunk a Vörös-torony-hágó meghódítása lesz, amit két nap alatt, egy hétvégi túrának tervezünk. Az alapkoncepció a tavalyihoz hasonló. Telekocsi rendszerben megyünk Ótátrafüredre (Stary Smokovec), majd onnét Tarajkán (Hrebienok) át a Kistarpataki völgybe. Az első napot, így a Téry-háznál zárjuk, ahol majd az éjszakát is töltjük. Bár Karcsi elég korán elkezdte a szervezést, szállást már csak az ebédlőben, matracokon kaptunk. Hálózsákot majd viszünk magunkkal. Magam részéről nem számítok sok jóra az éjszakát illetően. Mindig van egy társaság, aki hangosabb, tavalyi túránk alkalmával pont mi voltunk azok. Idén jóval nagyobb csapattal, számszerint tizen indulunk útnak. Már expedíciónak is beillő létszám, csak mi magunk leszünk a sherpák.

Másnap a Téry-háztól indulunk fel Vörös-torony-hágóhoz, valamikor a reggeli órákban. Tavaly is elég korán indultunk, de a Tengerszem-csúcsra felfelé a vártnál tovább tartott az út. Ezért aztán a hazaút is bőven éjszakába, illetve hajnalba nyúló lett. A hágó elég szűk, ezért valószínűleg nem ott fogjuk a legtöbb időt eltölteni. Néhány fotót majd készítünk, azt ki nem hagynánk. A hágó másik oldalán a Nagytarpataki völgyön át ereszkedünk vissza Tarajkára, majd onnét tovább Ótátrafüredre. Ott felvesszük a kocsikat és irány haza. Ha minden terv szerint alakul, akkor valamikor a vasárnap késő esti órákban érünk vissza Budapestre.

OKT nyugati szakaszain

Az őszre tervezett másik túrám az Országos Kéktúra Tapolcától Írott-kő kilátóig tartó részének teljesítése egy hat napos meneteléssel. Tudom, kicsit merész vállalkozás. A jelenlegi kiírás szerinti össztáv majd 216 km, ami hat napra elosztva nem egész 36 km-t jelent. Szeptember 15-én, szombaton terveztem az indulást, így első nap Tapolcától Hévizig, majd másnap tovább Sümegre tartok. Közben az útbaeső kitérőket is szeretném felkeresni, tehát Tátika és Rezi vára biztosan nem marad ki. Sárvárig két nap alatt tervezem az eljutást, első nap a Szajki-tavakig, ahol az éjszakát is töltöm, majd másnap tovább Sárvárig. Az utolsó két nap ütemezésén még gondolkodom, az is lehet, hogy az életre hagyom. Hat napos túrám még nem volt, így a lábamtól is függ mennyit bírok. A tavaly őszi túra harmadik napján már nagyon fájt, de ezzel együtt is teljesítettem négy nap alatt 138 km-t.

Útvonalterv hat vagy hét napra (kattintással nagyítható)

Most ennél jóval hosszabb utat tervezek, de úgy érzem felkészültem rá. Még véletlenül sem szeretném elkiabálni, pláne nem szánom hencegésnek, de jó erőben érzem magam. Ha fejben is rendben leszek és a lábam is engedi, nem lehet gond. Még olyan megoldás is szóba jöhet, hogy egy nappal megtoldom a túrát és az utolsó szakaszt három napra osztom el. Még van fél hónap a túra kezdetéig, szóval van időm kitalálni. Ezúttal sem szeretném kihagyni a főbb látnivalókat, de a túra második fele nem a nézelődésről és nagy kitérőkről fog szólni. Szerencsére a terep nem különösebben megerőltető, a teljes túratávot tekintve érdemi szintkülönbség sincsen, így kisebb kanyarok azért beleférnek majd. Ha minden az elképzeléseim szerint alakul, a túra után még két – talán három – nap pihenőm is lesz. Szeptember végére pedig Írott-kőtől Szarvaskőig egybefüggően teljesítettem az OKT kiírását.

Őszi tervek 2018

Az előbb említett túrák ütemezésének megfelelően az ősz első felében több bejegyzéssel is jelentkezem majd gyors egymásutánban. Az első a tátrai túránk beszámolója lesz, amit szépen sorban követnek majd az OKT túranapokról készülők. A hat (vagy hét) napos túrát a tavalyihoz hasonlóan szerda-szombat bontásban tervezem közzétenni, így legalább egy beszámolót a túra közben fogok megírni. Idén igyekszem a megfelelő adaptert elcsomagolni, hogy ne csak a telefon képei közül válogathassak. Ősszel lesz több hosszú hétvége is, így könnyen lehet, hogy az Alföldi Kéktúrát is folytatjuk majd Judittal. Jó lenne, mert az ő lábában is benne van a mehetnék.

A blog, amint az látható is egy hangyányit már megújult, egyszerűbb és letisztultabb lett. Még a kereshetőség javításán dolgozom, hogy az eddigi bejegyzések jobban átláthatóak legyenek. Ez egy új nyitóoldalt hoz majd, amivel még nem teljesen készültem el. Lesz egy új része is a blognak, amivel talán tudok majd néhány újdonságot is mondani a túratársaknak. Szabadidő függvényében ennek első részét az ősz végére igyekszem megvalósítani, addig pedig kérem mindenki legyen türelemmel. Nem nagy, csak egy kisebb „meglepetést” találtam ki. Végezetül pedig az igazi túraszezon kezdetével kívánok minden kedves olvasómnak sok jó utat (és időjárást)!

Borítókép: Murányi István