Kiss Attila Tivadar
Kora reggeli indulás, egy hosszú autóút, vonatozás, buszozás, egy szinte alvás nélkül töltött éjszaka, térdfájás, de végül ott voltunk a Tengerszem-csúcson.
Kora reggel, amikor mások munkába indultak, mi Vác felé vettük az irányt, hogy mielőbb elérjük a meglehetősen ritkán közlekedő buszt. Út közben kb. háromszor változott a terv, de végül maradt az eredeti felállás. Autóval Csorbatóig, ahol rövid ebéd, majd vonattal Stary Smokovec (Ótátrafüred), hogy a korábbi buszt biztosan elérjük. Ezt némileg nehezítette, hogy pályafelújítási munkák miatt egy szakaszon buszos pótlás volt. Aztán kiderült, hogy kár volt sietni, mert a menetrend pontatlan és a busz igazából óránként jár. A határt Lysa Polananál igazából csak az jelezte, hogy nem ment tovább a busz. Innen a Tátrai Nemzeti Park bejáratáig a műút mellett haladtunk, majd a zsúfolásig telt parkolóban töltött rövid pihenőt követően elindultunk felfelé. A belépő a nemzeti parkba jelképes összegű 5 zloty, kb. 360 Ft.
A szálláson
A Morskie Oko menedékház és környéke innét műúton is megközelíthető, melyet mi szűk két órás sétával teljesítettünk. Ennek megfelelően felfelé haladva rengeteg turistával találkoztunk, akik már a parkolóba tartottak. Komolyan, ha ötszáz ember nem jött szembe, akkor egy se. Két menedékház található a Halas-tó partján, egy 1890-es építésű régebbi, illetve egy 1907-es építésű új épület. A menedékház egyébként műemléki védettséget élvez, így biztosított, hogy hosszabb távon is megőrizze sajátos hangulatát. A mi szállásunk az új menedékházban volt, méghozzá közvetlenül a bejárat feletti, általunk csak pápai lakosztálynak nevezett erkélyes szobában. Pazar volt a kilátás. Egy éjszakára a szállás ebben az időszakban 58 zloty, nagyjából 4000 forint, ami teljesen korrekt. Az étel és ital fogyasztás ezen felül fizetendő a konyhán, én kb. 20 zlotyból nagyon jól laktam.
A szobánk egy hat ágyas, fűtött szoba volt, ennek megfelelően a hálózsák cipelése utólag indokolatlannak tűnt, mert nem volt rá szükség. A tisztálkodást egy a folyosóról nyíló közös mosdó biztosítja, amiben helyet kapott egy wc is. 58 emberre ez kicsit kevésnek tűnik, de nem is így kell megközelíteni ezt a dolgot. Aki túrázik, annak eleve készülnie kell arra, hogy adott esetben egy-egy napig csak mosdásra lesz lehetősége. Amit ezen felül igénybe tud venni, az már kényelmi szolgáltatás, még a XXI. században is. Az esténket egy hosszabb, jó hangulatban eltöltött beszélgetéssel zártuk, s valamivel éjfél előtt kerültünk ágyba. Magam részéről egyébként nem nagyon tudtam aludni, inkább csak félórákat szundikáltam. Tartottam is tőle, hogy ennek másnap meglesz a böjtje, de szerencsére nem így lett. Utóbb kiderült, hogy akik hárman a felső ágyon aludtunk mind így jártunk.
A Tengerszem-csúcson
Másnap nagyjából mindenki egyszerre felébredt, majd reggeli és egy gyors készülődés után fél nyolc magasságában indultunk neki a Tengerszem-csúcsnak. A felső tavat szűk egy órás túrával értük el, majd szusszanásnyi pihenő után a tavat megkerülve közelítettük meg a hegy lábát. Itt már mindenkinél előkerült a túrabot, ami nagy segítséget jelentett a haladásban. Eleinte csak köves volt az út, azonban olyan 1800 méteres magasságtól már a hótányérnak is hasznát vettük. A múlt heti havazás nem múlt el nyomtalanul, sőt, igencsak megnehezítette a haladásunkat. Több helyen oda kellett figyelni a következő lépésre, nehogy a mélyben találja magát az ember. Ezt nehezítette, hogy a hó mellett több helyen jegesek voltak a sziklák és nem nagyon volt kapaszkodó. A kiépített láncok sem látszottak mindehol, igaz nem is azok mentén haladtunk.
Szembe jövet lefelé irányba még nem nagyon volt forgalom, talán kétszer kellett félreállnom. Néhány kisebb pihenő közbeiktatásával végül dél körül sikerült elérni a csúcs lengyel oldalára 2499 méterre. Csodás napos és szélmentes időnk volt, ezért aztán majd fél órát napfürdőztünk. A négy méterrel magasabb szlovák oldali csúcsra végül egyikünk sem ment át. Valószínűleg ehhez túl fáradtak voltunk és az idő is kezdett elromlani, így szépen lassan elindultunk lefelé.
Túl a csúcson
A szlovák oldal jóval lankásabb a lengyelnél, a lefelé haladás szempontjából ennyi előnye van. Egyébként itt is 1800 méter környékéig hóban és latyakban haladtunk, szóval sokat csúszkáltunk, én egészen biztosan. A csúcsról lefelé a Rysy menedékházat ilyen körülmények között egy órányi sétával értük el. Odafelé már jelentős tömeggel találkoztunk, ami a ház közelében csak fokozódott. Itt nem ettünk, csak összevártuk egymást, de egy forró leves vagy ital mindenkinek belefért. A fél órás pihenő pont jókor jött. Ezt követően ismét csak szusszanásnyi pihenőket tartottunk, többre nem is volt szükség, mert ütemesen lehetett haladni. A menedékház alatt pár helyen még csúszósabb volt az ösvény és nagyobb forgalommal találkoztunk, de a hóhatár elérésével ez a tömeg hosszan elnyúlt. A nehezebb részeken láncok és trepnik vannak elhelyezve, nagyban megkönnyítve a haladást, főleg ilyen téli körülmények között.
Mindenki a saját tempójában haladt lefelé, így egyikünk sem fáradt ki. Az előre megbeszéltek szerint a találkozóhelyet, a Poprádi tó partján található menedékházat mindannyian épségben elértük. A menedékházban aztán ismét nagyobb tömeggel találtuk magunkat szembe, akik hozzánk hasonlóan kései ebédjüket vagy korai vacsorájukat itt tervezték eltölteni. Megjegyzem, elég lassan készült el a rendelés, de annál ízletesebb volt. Én nem tudom mit tettek abba a teába, de nagyon régen ittam már ilyen jó teát. Sajnos itt mi is láttuk a mentőhelikoptert, melyről aztán a hétfői hírekből kiderült, hogy szomorú kötelességét teljesítette. Nagyjából egy órát időztünk a tónál, majd az erdei úton lassan elindultunk lefelé a Csorbatónál lerakott autókhoz.
Hazafelé
A tótól a parkolóig vezető kellemesen lejtős szakaszt is nem egész egy óra alatt tettük meg és éppen sötétedés után értünk ki az erdőből. A kocsinál már nagyon jól esett könnyíteni a felszerelésen, főleg a bakancs lazítása volt felemelő érzés. Kár, hogy mindezt sötétben kellett megtenni, mert napi 5 euró parkolási díj mellett világításra már nem futotta. Sebaj, volt nálunk zseblámpa. A hazautat autópályán Eperjes, Kassa, illetve Miskolc érintésével terveztük. Egy helyen volt egy kisebb fennakadás, mert a gps öntudatára ébredt és levezetett minket a pályáról, de némi tanakodás után felülbíráltuk. Elég fárasztó volt a Budapestig tartó több mint öt órás autóút a fűtetlen kocsiban (igen), de jó hangulatban telt. Jómagam hajnal egy óra után értem haza és egy gyors tusolás után, kellemesen elfáradva azonnal ágynak dőltem.
A reklám valahogy úgy szólt, hogy az élmény megfizethetetlen, minden másra pedig ott van a MacterCard. Bankkártyát ugyan nem használtam, de kb. 25 ezer forintért felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb. Köszönet a szervezőknek!
A túra során készített képeim a bejegyzésbe ágyazott képekre vagy ide kattintva érhetők el.
Bejárás napja: 2017. szeptember 28-29.