Menü Bezárás

A Vörös-torony-hágó meghódítása

Múlt héten már beharangoztam, hogy az őszi túraszezon kezdete egy remek magashegységi túra, a Vörös-torony-hágó meghódítása lesz.

A túrára múlt szombaton, szeptember első két napján kerítettünk sort. Kora reggeli indulást terveztünk, amit sikerült is tartani. Odafelé igazából eseménytelen volt az út. Egyedül Salgótarjánnál kellett letérjünk a főútról, mert mint utóbb kiderült éppen a Salgo Rally zajlott. Szlovákiában pedig kis falvakon szerpentineztünk át az Alacsony-Tátrán. Egy kóbor és öntörvényű tehén próbált ugyan visszatartani minket, amikor úgy gondolta, hogy befejezi a legelészést és átvág a főúton, de gyorsabbak voltunk. Végül mindhárom telekocsink már dél előtt Ótátrafüreden (Starý Smokovec) volt, ahol verőfényes napsütés fogadott minket. Rengetegen voltak, ezért aztán kicsit nehéz volt a parkolás. Itt a csapatunk rögtön kettévált. A kihívásra vágyó többség gyalog, míg a kényelmes kisebbség felvonóval indult Tarajkára (Hrebienok). Én az utóbbi tábort erősítettem. Mivel a felvonóval pont ebédszünet idején indultunk volna felfelé, a sportosabbak előbb felértek gyalog, mint mi. Igazából nem, mert egyszerre értünk fel, csak a felvonóból tartott sokáig kikecmeregni a nagy tömegben.

Hegyen és völgyben is tömeg

Innét a következő megállóhelyünk a Zamkovszky-menedékház volt, melyet a több természeti szépséget mutató alsó úton közelítettünk meg. Nem számoltam össze, de ha másért nem is, akkor az egy nagy vízesésért megérte ezt az utat választanunk. A vízesésnél csak rövidebb pihenőt tartottunk, épp csak annyit, hogy egy-egy fotót mindannyian el tudjunk készíteni. Ahogy azt a lent parkoló autók számából sejtettük, bizony igen sokan voltak a hegyen, egy részük épp a vízesésnél napfürdőzött a köveken. A turistaúton is rengetegen voltak, folyamatos volt a szembeforgalom. A Zamkovszky-menedékháznál ez a tömeg csak tovább duzzadt. Szeptember első napja a szlovák alkotmány ünnepe, nemzeti ünnep és munkaszüneti nap egyben. Szombaton nyilván elsősorban nem ez okozta a tömeget, inkább a verőfényes napsütésnek volt köszönhető. Lényeg, hogy rengetegen voltak és a dátum ismeretében egy következő túra szervezésekor akár erre az ünnepnapra is figyelemmel lehetünk.

KÉP / Vízesés, egy kisebb tömeggel
Vízesés, egy kisebb tömeggel (kattintásra galéria nyílik)

A menedékháznál kerítettünk sort egy kései ebédre, feltöltődősre. Fél órás pihenő után folytattuk a felfelé kapaszkodást, melynek során szintben valamivel több, mint ötszáz métert kellett megtegyünk. Az út nagy része kellemesen lankás, talán az utolsó egy kilométer volt meredekebb. Még ekkor is rengeteg emberrel találkoztunk, akik már lefelé tartottak a hegyről. Mi az utolsó felfelé tartók között voltunk, talán ha három honfitársunk jött még utánunk. Ők egyébként szintén a Téry-házban töltötték az éjszakát és abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy még szoba is jutott nekik. A mi expedíciós csapatunk talán kicsivel négy óra után ért fel. A katlanban szélcsendes, tiszta idő fogadott, remek kilátást biztosítva a környező csúcsokra. A zsákok lepakolása után egyikünk sem hagyta ki, hogy ezeket egy, de inkább több fotó erejéig megörökítse.

Majdnem sikerült aludni is

Hamar felértünk, így naplementéig volt rengeteg időnk, amit így inkább a házon kívül töltöttünk. Személy szerint nehezen tudtam betelni a látvánnyal és utólag nagyon hálás vagyok magamnak, hogy elvittem a tükörreflexes gépet is. Reggel még úgy voltam vele, hogy csak plusz súly, ezért nem cipelem, de megérte (a lenti album talán ezt igazolja). A meleg vacsorát hozott anyagból az űrtechnika és a Decahtlon segítségével, illetve a menedékház kínálatából oldottuk meg. Én a szlovák vendéglátóipart gazdagítottam, az pedig engem lakatott jól. A konyha tízkor zárt, a takarodó is ekkor volt és mivel a szállást az étkezőben kaptunk, kénytelenek voltunk ezt kivárni. Tíz előtt néhány perccel megérkeztek a matracok és pontban tízkor a rendezkedést is elkezdte a személyzet. Pár perc múlva már kész is volt az esti hajlékunk és mivel nem olyan finoman, de az értésünkre adták, hogy ideje aludni, fél tizenegykor már mindenki „ágyban” volt. A villanyoltást szó szerint kell érteni.

KÉP / Vörös-torony-hágó az esti felhőkben
Vörös-torony-hágó az esti felhőkben (kattintásra galéria nyílik)

Az éjszaka egyszer sikerült elaludnom, tehát már jobb volt a helyzet, mint tavaly, amikor egyáltalán nem jött álom a szememre. Sajnos ebből egy váratlan maflás miatt igen korán felriadtam és az éjszaka hátralevő részében csak egy-egy rövidebb szunyókálásra futotta. Meg aztán valakinek az ébresztője is megszólalt, szerintem nem is volt olyan ember a házban, aki ne hallotta volna. Ezeket leszámítva az éjszaka jól telt és mivel úgyse aludtam, már pirkadat után kimentem pár képet készíteni. Előző napi szerencsénk elhagyott minket és nem volt olyan tiszta idő, sőt kora hajnalban kimondottan csípős hideg szél fújt. Persze az is lehet, hogy a zokni hiányát éreztem csak, mert a papucs azért nem volt olyan vastag. Szépen lassan az egész ház felébredt és az étkezőben gyülekezett, hogy reggelijét elköltse. Mi is így tettünk. A reggeli a körülményekhez képest bőségesnek mondható, hidegtál, zöldség, lekvár ízlés szerint. 2015 méter magasan ennél többre nincs is szükség.

A Vörös-torony-hágó meghódítása

Rövid – valóban rövid – készülődés és piszmogás után, szinte hihetetlen, de az előre tervezett időben, nyolc órakor elindultunk a Vörös-torony-hágó meghódítására. Rendkívül jó ütemben haladtunk, ki-ki a maga tempójában. A hágó aljáig több rövid pihenőt is tartottunk, ahol rendre bevártuk egymást. A láncos résznél felkerültek a sisakok, mert ha már van, legalább használjuk, meg aztán bármi történhet. Bevallom, hogy az álmatlanul töltött éjszaka során voltak kétségeim a láncokon kapaszkodást illetően, de igazából nem volt vészes. Minden lépésnél volt megfelelő fogási pont, a láncok, illetve a létra csak a nagyobb biztonságot szolgálja. Átlagos erőnléttel is simán teljesíthető, hát még egy olyan fitt társaságnak, mint a miénk. Nem néztem az órát, de szűk fél órán belül már a hágó túloldalán voltunk, ahol a csapatfotó is elkészült. Csak azért nem 2352 méteren, mert ott nem fértünk el. Szelfibot híján mínusz egy emberrel, mert rajtunk kívül senki nem volt ott, akit megkérhettünk volna a fényképezésre.

KÉP / Csapatfotó a hágó túloldalán, én a kamera mögött
Csapatfotó a hágó túloldalán, én a kamera mögött (kattintásra galéria nyílik)

Lefelé csak egy megállót terveztünk a Hosszú-tavi-menedékháznál, amit bő másfél órás ereszkedés után tizenegy óra magasságában értünk el. Itt szeretném megjegyezni, hogy a Téry-háznál kihelyezett tábla, szinte percre pontosan jelezte a várható menetidőt. A menedékházban nekem nagyon jólesett a forró tea, de a kínálatot elnézve az ételekre sem lehetett panasz. Mindannyian gondoskodtunk az energiautánpótlásról, majd a jövő évi túratervek meghatározását követően, amik részben már előző este előkerültek, folytattuk az ereszkedést. Vasárnap már sokkal kevesebb emberrel találkoztunk, mint előző nap, viszont több magyar túrázóval is összefutottunk. Hiába, népszerű hely ez a Magas-Tátra. Az időjárás nem volt olyan kedvező, szinte mindent köd vagy pára borított, talán ezért is volt kisebb a tömeg.

Fényképeztem lefelé is, amennyit tudtam, de sajnos nem adják vissza igazán a látottakat. Ide el kell menni, ha másért nem akkor a hegyi rollerezés élményéért, ami nálunk többek bánatára – roller hiányában – elmaradt. A tervezett időben mindannyian gyalogszerrel és épségben visszaértünk Ótátrafüredre, majd kis pihenő után, búcsút vettünk a hegyektől és egymástól. Szerencsére az eső elkerült, csak néhány csepp ért minket a hazafelé úton.

A túra első és második napján megtett út nyomvonala és néhány kép ezúttal is elérhető.

Közzétette: az én túrám – 2018. szeptember 4., kedd