Kiss Attila Tivadar
Az RP-DDK 8. szakasz teljesítése Abaliget vasútállomás és Kaposmérő között nem egész három túranap története, ez egy hosszú bejegyzés lesz.
A vasútállomáson szakaszhatár lévén tartottam egy pihenőt. Az RP-DDK 8. szakasz Abaliget vasútállomás és Kaposmérő között kis híján hetven kilométer, amit már egy fél túranappal a lábamban kezdtem meg, indokolt volt a pihenő. A szakasz végpontját Kaposmérőt két és fél napi túrával terveztem elérni, kényelmes tempóban átszelve a Zselicet. Amilyen lejtőn keresztül értem el az Abaligeti vasútállomást, olyan emelkedő állt előttem a folytatásban. Ráadásul kicsit vadregényesebb is volt a Róthtanya mögött felkapaszkodni a rétre, mint a vasútállomáshoz ereszkedni. Ekkor már a Zselicben koptattam az utat, de csak fél órai járás után bukkantak a szemem elé a lankái.
Zselic, megérkeztem
Eleinte erdőben, majd néhány kanyart követően Szentkatalin, Karácodfa és Képespuszta felett haladtam a réten. Tőlem bal oldalra fekvő völgyre igazán csodálatos kilátás nyílt. A terep nem volt különösebben nehéz, viszonylag jó tempóban tudtam haladni, ámbár a negyedik napja tartó tikkasztó hőség elég sokat kivett belőlem. Kétszer-háromszor is meg kellett állnom egy rövidebb pihenőre. Tiszta szerencse, hogy a magaslesek alatt volt némi árnyék, különben felforrt volna az agyvizem a hőségben. Túl voltam már a túranap felén és nagyon vártam, hogy az esti szálláshelyhez érjek, de valahogy nem nagyon akart fogyni a lábam alatt az út. Szó szerint még a szél sem mozdult, ezért teljesen feldobta a menetelést, amikor egy birkanyájat kellett kikerüljek. Nem ez volt az első és nyilván nem is az utolsó eset. Az előttem álló utat szinte végig jól be lehetett látni, mert bár van benne egy kis ív és hullámzás, végig a völgy szélén halad a kaszáló mentén.
Az erdősávok és a kaszáló találkozása elég kontrasztosan felvázolta az utat. Jó órába telt, amíg megkerültem a völgyet, nekem legalábbis hosszú időnek tűnt. Amikor újra az erdőhöz értem már tudtam, hogy közel van a túranap vége. Gondolkodtam rajta, hogy a Hollófészek, a Zselic legmagasabb pontja felé teszek majd egy kitérőt, de mire odaértem az elágazáshoz nagyon kimerültnek éreztem magamat. A kitérőt végül nem tettem, hanem haladtam tovább a Bakócai tanösvény kilátója felé, amit esti szállásnak néztem ki. Az erdőgazdaság itt is szépen legyalulta az utat, így jó tempóban és végre árnyékban tudtam haladni. A kilátót is rendben elértem, azonban sajnos azzal kellett szembesülnöm, hogy mintegy féltucat lódarázs is tanyát vert a felső szintjén. Ilyen helyen nagyon nem szerettem volna éjszakázni, ezért a B-tervet életbe léptetve némi telefonálgatás után lesétáltam Alsókövesdre.
Valami más lett
Az Alsókövesdi turistaszállást most Réka és Zsombor üzemelteti és ezúton is köszönöm, hogy ilyen hirtelen is tudtatok fogadni. Nyilván kint is kereshettem volna más hajlékot, de már nem volt időm a közelgő vadászat mellett a szürkületben bóklászni. A turistaszálláson igen jót aludtam, felfrissülve vágtam neki a következő, az ötödik túranapnak, ami az előző napi plusz kilométerek miatt picivel rövidebb lett. Nem egész negyed órányi séta után máris az első bélyegzőhelyen, Felsőkövesden voltam, ahol a bélyegzőt rendben megtaláltam. Hosszabb pihenő nem volt indokolt, ezért az adminisztráció után indultam is tovább. A települést némi szintvesztéssel, a már napok óta ismerősnek számító löszfalak között hagytam el, hogy aztán ugyan olyan gyorsan vissza is szerezzem az elveszített tengerszint feletti magasságot. Az emelkedő tetején Szabáson tartottam egy kis pihenőt, hogy ezt a kis bájos településrészt szemügyre tudjam venni. Alsókövesd mellett ez is felkerült az „Ilyen helyen szeretnék megöregedni” listámra.
Alig hagytam el Szabást, a réten terv szerint találkoztam a Facebook csoportból Zsolttal, akivel néhány szót váltottunk. Nagyjából órányi járásra lehettem Gálosfától amikor elköszöntünk egymástól, s az erdőben folytattam az utam. A korábbi túranapokat is élveztem, de ez valahogy más volt, talán a zselici levegőben volt valami. Nem tudom igazán szavakba önteni, de igen megnyugtató volt az egész túranapom. Délidőben, egy combos lejtőn ereszkedtem le Gálosfa felé, az erdőből kiérve fikarcnyit sem lepődtem meg azon, hogy milyen hőség van. A bélyegzőt rejtő italboltot elég nehezen találtam meg, talán négy kört is tettem a vegyesbolt körül, mire észrevettem, hogy az udvar felső végében kell keresgélnem. Életemben nem kerestem még ilyen hosszan kéktúra bélyegzőt, ami egyébként ott van, ahol a leírás szerint kell legyen, csak én ugye nem abban az udvarban néztem. Az bélyegzés egy hosszabb pihenő is lett, de ezt nem bántam, abban az eszeveszett hőségben nem volt jó a tűző napon.
Lendületben
Gálosfa és Simonfa között nincsen olyan nagy távolság, de rövidebb túranap lévén nem is diktáltam magamnak nagy tempót. A települést egy emelkedőn hagytam el, úgy látszik ez a Zselic falvainak sajátja. A folytatásban is jó minőségű utakon jártam, ámbár már nem erdőben, szóval árnyék nem sok jutott, csak mutatóba egy kevés. Simonfa közelségét a kaviccsal felszórt út jelezte, így kezem ügyébe kerestem a helyi vámszedő kutyának szánt korrupciós kolbászt. Az elhíresült vámszedő nem került elő, a kolbászt később magam fogyasztottam el. Simonfára is egy árokban ereszkedtem le, a falu szélén nagyon szép ház fogadott, néhány száz méter múlva pedig a bélyegzőhely is könnyen meglett. A Meteor Turistaházat éppen felújítják, de a bélyegző a villanyóraszekrényben zavartalanul elérhető. Már csupán a szállásig kellett elsétálnom, ami a falu túlsó végén volt és azzal le is zártam a túranapot.
Az Oliva Vendégház a túra pozitív csalódása, felszereltségben, berendezésben, ár-érték arányban és sok apróságban is meglepett. Bakancsos turistaként sok szálláshelyen megfordultam már, ez mindenképpen benne van az első ötben, amit jó szívvel tudok ajánlani bárkinek. A rövid túranapnak köszönhetően a regenerálódásra is több időm maradt, ráadásul egyet aludtam éjszaka, ezért igazán kipihentem vágtam neki a másnapnak. A szarvasbőgés okán elrendelt erdőlátogatási korlátozások miatt többek között a SEFAG Zrt.-vel is előre egyeztettem, hogy mikor merre tervezek túrázni. Ezt javaslom mindenkinek, egyre nyitottabban és segítőkészen állnak hozzá az ilyen helyzetekhez a vadászati jog gyakorlói. Én is az egyeztetett időpontban indultam csak útnak, még a korlátozással érintett órákban. Az útvonalat sajnos nem sikerült tartani, mert egy helyen elvétettem a jelzést, így egy rét keleti oldalán haladtam a nyugati helyett.
A nap, amikor észrevétlenül fogytak a kilométerek
Simonfától jó két órán keresztül igazi erdei utakon kalauzol minket a jelzés, helyenként az út turistasztrádává szélesedik, amit az erdőgazdaság láthatóan gondoz. Több pihenőhelyet és modern útjelző táblát is találni. A jelzés is jól követhető, még úgy is, hogy egy helyen elvétettem, összességében egy rossz szava nem lehet a turistának. Eredetileg a Zselici Csillagparkig nem terveztem megállót, de bőven időben voltam, ezért a Ropoly-völgyi tónál egy rövid pihenőre megálltam. Az erdei műutat elérve a szarvasbőgés egyre hangosabb lett körülöttem, pedig az úton jöttek-mentek az erdészek. A tó felé bandukolva olyan érzésem támadt, mintha már jártam volna itt, Alsópere jutott eszembe. A horgásztótól már alig negyed óra járás a Zselici Csillagpark és a kilátó, ahol a nap első hosszabb pihenőjét tartottam. Tiszta idő lévén remek panoráma nyílt a kilátóból, aminek szerda délelőtt tíz órakor egyedül koptattam a lépcsőit.
Majd három órányi út volt a lábamban, de az első bélyegzőhelynek még csak a közelében jártam. A csillagparktól Zselickisfalud szűk egy órányi járás, közben sok látványosság nem akad, legfeljebb a zselici levegő, amit harapni lehet. Közvetlenül a falu felett kis szőlőskerteket találni, ezek között kell leereszkedjen a turista és máris szembe találja magát a bélyegzőhellyel. A turistaház előtti információs táblán a bélyegző rendben elérhető volt, pihenésre szolgáló padot viszont csak a kerítésen belül találni. Zselickisfalud másik bélyegzőhelyét nem néztem, rövid pihenő után indultam Szilvásszentmárton és Patca felé. Az útvonal kijelölését a mai napig nem értem, mert e két településen kutat, nyitva tartó boltot, de még padot sem találtam. Van viszont két emelkedő/lejtő, három dzsindzsás, amin ha már átvezet a jelzés kicsit jobban is karban lehetne tartani az utat. Patcán legalább szálláshely van, de ezzel együtt is Zselickisfalud és Szenna között akár mehetne egyenesen a jelzés. Igaz, az végig műút lenne.
Skanzennézőben az RP-DDK-n
A dzsindzsás, szúnyogetetőként is szolgáló részekkel együtt is jó tempóban tudtam haladni, a hőség miatt Patcán azért tartottam egy pihenőt. Szenna bélyegzőhelyét ugyancsak nagyon hangulatos szőlőskertek között, majd a mezőn sétálva közelítettem meg. A faluba történő ereszkedés viszont egyáltalán nem esett jól, nem túl széles a műút melletti padka. A bélyegző a Vadász Presszó teraszán rendben elérhető volt, a délután három órai nyitást azonban nem vártam meg, inkább átballagtam a skanzenhez. Itt vételeztem némi frissítőt, annak társaságában kezdtem meg a skanzen bejárását. Abszolút a nap hangulatához illő volt az itteni nyugalom, sokkal meghittebb, mint a szentendrei, igaz annál azért lényegesen kisebb. Az egyik házon éppen a nádtetőt cserélték, ami nem tartozik a mindennapi programba, de én pont ebben a szerencsés időben jártam ott, hogy azt is meg tudtam nézni.
A kulturális pihenő után már egyáltalán nem volt sok hátra a túranapból és bár továbbra is tűző napon kellett haladnom a szántóföldek között, jó tempót csíptem el. A meleg azért sokat kivett belőlem, így Kaposdadán tartottam egy hosszabb pihenőt. Szépen gondozott település ez is, bár hiányoltam némi ötletességet, többet is ki lehetne belőle hozni. Ja, és ez volt az első és utolsó olyan település a túra során, ahol az utcán bóklászó helyiek közül senki nem köszönt vissza. Az esti szállást Kaposmérő mellett, Kaposfőn foglaltam, ahová bélyegzést követően már busszal terveztem átmenni. Kaposmérőre egy igen jó minőségű, ámbár délután kissé forgalmas műúton sétáltam át Kaposdadáról, közben átkeltem a Kapos folyón is. A bélyegző a bezárt kisbolt előtt rendben elérhető és bőven volt időm a következő buszig. Ha elindultam volna bélyegzést követően valószínűleg előbb a szálláshelyre érek, mint a busszal, amiről rossz helyen szálltam le és ugyan úgy gyalogolnom kellett.
RP-DDK 8. szakasz Abaliget vasútállomás és Kaposmérő között
Egy remek túranap után, azonban a buszos közjáték miatt nem túl jó hangulatban érkeztem meg az esti szálláshelyre. A hatodik túranapon éreztem először, hogy elkaptam a fonalat, élveztem a vidéket, megvolt a tempóm stb., de az esti plusz kilométerek nem jöttek jól. A szálláshelyben kicsit csalódtam, mert mosást terveztem estére és pont ezért a mosógépes szobát foglaltam csak épp mosógép nem volt benne. Annyi baj legyen, a szükséges mosnivalót megoldottam anélkül. Fontos kilométereken és szakaszon voltam túl, az RP-DDK 8. szakasz Abaliget vasútállomás és Kaposmérő között nem egész három túranapon tudtam magam mögött. Abaliget vasútállomást elhagyva még nagyon távolinak tűnt Kaposmérő, a túranapokra visszanézve már nem annyira.
A szakasz főbb látnivalóit sikerült felkeresnem, a Szennai Skanzen roppant hangulatos és a Zselic összességében is nagyon megfogott. A SEFAG Zrt. előtt viszont megemelem a kalapom, mert a turizmust lehet így is csinálni. Volt már nem kevés pozitív tapasztalatom az állami erdőgazdaságokkal, de itt a karbantartott utak, a kiépített pihenőhelyek, az irányítótáblák és sok egyéb apróság olyan kerek egészt alkot, amit máshol még nem láttam. Az RP-DDK 8. szakaszból sajnos a Zselici Csillagpark programkínálata kimaradt, amit kicsit sajnálok, de minden nem fér bele egy túranapba. Kaposfőn elég fáradtan és az előbb említett nem túl jó hangulatban tértem nyugovóra, nem is aludtam túl jól, de az már a következő bejegyzés története lesz.
A túranapok során megtett út nyomvonala alább látható, válogatott képeim pedig a beágyazott képekre, ide kattintva vagy a Képek menüben érhetők el.
Bejárás napja: 2020. szeptember 7-9.