Kiss Attila Tivadar
Az RP-DDK 9. szakasz Zobákpuszta és Abaliget vasútállomás között szintén kettő, méghozzá elég fárasztó túranap során jártam be.
Zobákpusztára valamivel dél előtt érkeztem meg, ezért az adminisztrációt követően hosszabb pihenőt tartottam. A bélyegzőt a műútról kicsit letérve az ifjúsági tábor előtt rendben megtaláltam. A településen nincsen bolt, kocsma vagy kút és jóformán árnyék se, tehát ennek megfelelően készüljön mindenki. Az én ebédem némi csoki és egy alma volt, amit még Óbányán kaptam. Sok ücsörgés azért nem fért bele, legfeljebb negyed óra, így az ebédem elfogyasztását követően hamar indultam is tovább. A harmadik túranap felénél jártam, az RP-DDK 9. szakasz következett Zobákpuszta és Abaliget vasútállomás között.
Tikkasztó hőségben
A soron következő bélyegzőhely a Fehér-kúti kulcsosház túl messze eset igazodási pontnak, ezért Árpád-tetőt lőttem be. Nem mintha el lenne halmozva a turista útjelző táblákkal, de kicsit kellemesebb a közelebb eső ponthoz igazodni. Fele-fele arányban erdőben és kavicsos úton visz a jelzés, összességében kényelmes tempóban teljesíthető. Bár alapvetően jól jelzett az RP-DDK, megkockáztatom, hogy talán jobban is, mint az Országos Kéktúra, de néhány nem egyértelmű irányváltásnál bizony magára hagyja a turistát. Egy helyen nekem is sikerült elkevernem, szerencsére hamar észrevettem és visszanavigáltam a helyes útra. Rögtön utána egy pihenőt is tartottam, mert úgy éreztem megérdemlem.
Jól tettem, hogy rápihentem a következő szakaszokra, embert próbáló volt Árpád-tetőig. A kavicsos erdei úton egy terepjárós úgy beterített porral, hogy szó szerint nem tudtam se nyelni, sem pedig köpni. Igazság szerint látni se nagyon láttam, hogy merre köphetnék. Aztán következett a fejem búbjáig érő dzsindzsa a távvezeték alatt. Ezen átkelve találkoztam egy gyerekcsapattal és azóta is fúrja az oldalamat, hogy a dzsindzsás túloldalán is megvolt-e még a teljes csapat vagy volt aki eltűnt. Mint a Jurassic Park első részében, amikor jöttek a Velociraptorok. Egy rövidebb erdei szakaszt leszámítva a folytatásban szinte végig műúton kellett baktatnom. Nem tudom mondtam-e, hogy mennyire nem szeretem a műúton bandukolást. Kissé elcsigázva értem fel Árpád-tetőre, ahol szinte lerogytam a Tepsifüles Étterem teraszára. Miután magamhoz tértem vételeztem egy hideg Fanta narancsot, amit pihenő közben elkortyoltam.
Találkozások
Vasárnap délután lévén Árpád-tetőn rengeteg kiránduló család volt, de a pihenő után a kék jelzésen egyedül indultam tovább. A soron következő igazodási pontok, már jóval közelebb estek egymáshoz és a túranap vége is belátható távolságban volt. A Tripammer-fa környékén kialakított pihenőhelynél csak egy rövid szünetet tartottam, mert ekkor már erdei utakon kanyargott a jelzés, amit nagyon élveztem. A Fehér-kúti kulcsosházhoz közeledve egy ismerős kirándulóval találkoztam, aki az előző túranapon Óbányához közeledve jött szembe. Az úton nem, de később a kulcsosháznál hosszabban is beszélgettünk, miután az adminisztrációt itt is elintéztem. A bélyegzőt a kulcsosház bejárata mellett rendben megtaláltam. Az utat azonos irányba, de külön-külön folytattuk és alig, hogy újra útnak eredtem az addig virtuális túratásként ismerős Camino Steve jött szembe.
Ettől a nem várt találkozástól és a csevegéstől új erőre kaptam és a nap folyamán először igazán a komfortzónámba illő tempóban. A tájat és a terepviszonyokat is figyelembe véve tulajdonképpen a harmadik túranapnak a Fehér-kúti kulcsosház és a Büdös-kúti kulcsosház közé eső része volt a legélvezetesebb. A Büdös-kúti kulcsosház felé baktatva már egy teremtett lélekkel sem találkoztam, a kulcsosháznál is magamban ücsörögtem pihenő közben. A bélyegző a tornácon itt is rendben elérhető volt, de sajnos a ház alatti Büdös-kút vizével nem tudtam szomjamat oltani. A túranap során felkeresett forrásoknál sajnos nem jártam szerencsével. Azóta is áldom az eszemet, hogy Óbányáról már felkészülten indultam el és a bivakoláshoz is szükséges vizet már magammal vittem. A túranapot a Sós-hegyi kilátónál terveztem zárni, de végül csupán a Remete-rétig mentem.
Pécs határában
A kilátóban terveztem éjszakázni, de a réthez elég későn értem el és kezdett sötétedni. Másrészt pedig néhány ott sétáló fiatal beszélgetését elcsípve, éppen a kilátónál tervezték a bulit, amihez nekem nem volt kedvem. A Remete-rét közepén álló esőbeálló ideális esti hajléknak tűnt, így oda kezdtem el befészkelni magamat. A vacsora elkészítéséhez terepen első alkalommal vettem használatba a titán hobókályhát, ami a vártnál egy kicsit több füstöt eregetett. A vacsorám füstölés ellenére is percek alatt elkészült és mire elfogyasztottam a rét is kezdett elcsendesedni, kiürülni. A lengedező esti szellő ellen az esőbeálló pereme pont elég védelmet adott. A rét mellett futó főúton egész éjszaka volt forgalom és a szarvasbőgés miatti sok dudálás sem kedvezett a mélyalvásnak. Aludni nem, csupán csak szunyókálni tudtam az éjszaka során. Talán hajnalban sikerült másfél órát egyhuzamban aludnom, így többé-kevésbé pihentem ébredtem.
Hajnalban újra munkába állt a titán hobókályha, a reggeli még a vacsoránál is rövidebb idő alatt elkészült. A rét még üres volt, talán egy hajnali kocogóval találkoztam, amíg az induláshoz készülődtem. Végül nyolc óra körül indultam útnak a következő bélyegzőhely, a Patacsi-mező felé. A bélyegzőhelyig nem álltam meg és ott is csak egy rövidebb pihenőt engedtem meg magamnak, amíg az adminisztrációt elvégeztem. A Jakab-hegy felé több kaptató állt előttem, de ezeket nagyon élveztem, szeretek felfelé kapaszkodni, pláne ha olyan szép erdőben vezet az út, mint a Mecsekben. Jakab-hegyen a Pálos kolostor romjainál eleve nem terveztem hosszabb időtöltést, a délelőtti pihenőidőt a Zsongorkőre tartogattam. Picit azért körbenéztem a kolostor romjainál és szemügyre vettem a kilátót is, de fel nem mentem. Több hírben is olvastam, hogy a sok lódarázs van miatt le van zárva. A Mecsekben végig igen sok lódarazsat láttam, de szerencsére nem kerültem velük konfliktusba.
RP-DDK 9. szakasz Zobákpuszta és Abaliget vasútállomás között
Zsongorkőhöz mintegy két órai baktatást követően, tíz óra előtt érkeztem meg és bő negyed órát el is ücsörögtem ott. Szép tiszta volt az ég, ezért Kővágószőlősnél jóval távolabb is el lehetett látni. Nem nagyon akaródzott tovább indulnom, csodás kilátóhely. Végül persze rávettem magamat, mert igen hosszú túranap állt még előttem. A következő bélyegzőhelyig az Abaligeti-barlangig többségében erdőben visz az út, nagyon élvezetes séta. Csupán csak egy rövidebb szakaszon kell aszfaltos úton, illetve kavicsos úton bandukolni. A Bükkös-forrást elhagyva nyílt először egy kis kilátásom a soron következő túranapok útvonalára, a Zselic felé. Sőt, nagyjából itt értem utol azt a féltucat erdészt, akik a Patacsi-mező után kerültek el engem. Nem tudom mi volt annak a nagy forgalomnak az oka, de az látszott, hogy valamit nagyon keresnek. Az út ezt leszámítva eseménytelen, de igencsak fárasztó volt.
Kissé fáradtan érkeztem tehát az Abaligeti-barlanghoz, ahol egy hosszabb pihenőt is megengedtem magamnak. Tulajdonképpen nem volt más választásom és bélyegzést követően jól is esett leülni. Pihenő után a vízkészletemet kellett feltöltenem, amit csak a városban tudtam megtenni. Ha az időmbe belefért volna, akkor a barlangot belülről is megnézem, de ez a túranap nem így lett tervezve. Összességében majd egy órányi pihenést, illetve mászkálást követően indultam az RP-DDK 9. szakasz nekem utolsó bélyegzőhelye felé. A települést a mezőn felfelé kaptatva hagytam el, visszafelé tekintve csodás panoráma búcsúztatott. Egy magányos útjelző tábla tövében fújtam egy keveset, majd újra útnak eredve elvétettem az irányt, de itt is hamar meglett a sávjelzés. Zobákpuszta egy lejtővel köszönt el tőlem, de az semmi volt ahhoz képest, mint amivel Abaliget vasútállomás fogadott. Az állomáson egy újabb pihenő következett, mert egyrészt az RP-DDK 9. szakasz végéhez érkeztem, másrészt pedig még mindig sok volt hátra a negyedik túranapból.
A túranapok során készített válogatott képeim a bejegyzésbe ágyazott képekre, ide kattintva, illetve a Képek menüben érhetők el.
Bejárás napja: 2020. szeptember 6-7.