Menü Bezárás

AK 4. szakasz / Mindszent – Petróczi-iskola

KÉP / Újra a Tisza partján, a mindszenti révnél

Négy hetes Alföldi Kéktúra bejárásomat az AK 4. szakasz Mindszent vasútállomás és a Petróczi-iskola között folytattam.

Miután a vasútállomáson beszereztem a túranap első bélyegzőlenyomatát már az Alföldi Kéktúra (AK) AK 4. szakasz Mindszent vasútállomás és Petróczi-iskola távon ballagtam. A huszadik túranapot, valószínűleg a legtöbb AK-t járó túratárshoz hasonlóan a komp miatt is vártam. Persze néhány nappal korábban szintén kompon keltem át Szarvasra, de ott az csak egy közlekedési eszköz, míg a mindszenti bélyegzőhely is egyben. A folyóig még jó két kilométert kellett megtegyek, amit a déli melegben nem siettem el. Alig kanyarodtam vissza a kék sávjelzésre egy pékségből olyan finom friss illatot éreztem, aminek nem tudtam ellenállni. Egy hatalmas kakaóscsigával és egy túrósbatyuval lett nagyobb a hátizsákom.

Átkelés a Tiszán

Boltba mindenképpen szerettem volna már betérni, mert a csoki és a sós keksz készletem is megcsappant. Emellett egy kis gyümölcs is nagyon jól esett volna, mindezt a városközpontban be tudtam szerezni. Többször voltam már nagyhátizsákkal bevásárolni, de ha nem tudom letenni a bejáratnál szinte minden mozdulatra figyelni kell a boltokban, s itt sem volt másként. Még nem jöttem rá a trükkre. Mindszent kimondottan jó benyomást tett rám, nem adott olyan bő tereket, mint Vésztő, de roppant hangulatos kisváros kedves emberekkel. Az éléskamrám feltöltése után már tényleg a rév felé vettem az irányt, amelyre még várnom se kellett. Pont a bal parton állt, mondhatni várt rám, hiszen ahogy felléptem behúzták a láncot és felbőgött a csónakmotor. A bélyegzőt nem a révésztől kellett elkérjem, a komp felépítményén bármikor hozzáférhető.

KÉP / A Tisza töltésén
A Tisza töltésén (kattintásra galéria nyílik)

Pár szót a révésszel is beszélgettem, aki már több hozzám hasonló bakancsos turistával találkozott. Nem úgy a velem együtt átkelő autósok, akik viszont igen érdeklődőek voltak a szakállas, nagyhátizsákos figurával. Nekem is emlékezetes nap volt, hiszen tizennyolc nap után ismét átkeltem a Tiszán. Szarvas után ez volt a saját magamnak állított másik olyan mérce, amit elérve már tudtam, hogy a hátralevő szakaszokat mindenképpen megcsinálom. Egyébként kezdettől fogva úgy gondoltam, hogy az AK legnehezebb szakaszai a homokos részek lesznek, ezek ekkor még előttem álltak. A folyami átkelést követően elballagtam a töltésig, ahol olyan másfél kilométert kellett megtegyek dél felé. A Tisza töltése már sokkal komolyabb, mint amit eddig az AK érintett. Egyrészt szilárd burkolatú és igen jól karbantartott, másrészt pedig jóval szélesebb és még kevesebb árnyék jut rajta.

Egy életre szóló élmény

A Tisza töltését elhagyva lényegében egy hosszú egyenest kellett megtegyek a napi célig, Ópusztaszerig. Az út első szakasza meglepett, mert hosszú percekig árnyas erdőben haladtam, amiben napok óta nem volt részem. Levelénybe érkezve tartottam egy rövid pihenőt, közben elfogyasztottam a túrós batyut, de ettől nem igazán lett könnyebb a hátizsák. Tovább Ópusztaszerig már nem volt sok árnyék, viszont nagyon jól karbantartott úton tudtam haladni. A tervezett időnél valamivel korábban érkeztem meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkhoz, ahol a bélyegzőt kicsit keresnem kellett. Semmi nem jelzi, de a park bejáratától jobbra eső Tourinform iroda oldalfalán rendben elérhető. Adminisztráltam, majd a kemping felé vettem az irányt, ahol én voltam az egyetlen szállóvendég. Kérésemre még menüt is kaptam, így kései ebédem után sétáltam vissza a parkhoz.

KÉP / Látványelem és egyben parkgondozás
Látványelem és egyben parkgondozás (kattintásra galéria nyílik)

Délutánra a parkban már szinte nem volt senki, olyannyira, hogy a Feszty-körképet egyedül néztem meg. Láttam már korábban többször is, de így, hogy abban a fél órában csak nekem szólt a sámánzene és haladt el mellettem a harcos had egészen más élmény. Sajnos fényképen mindezt nem tudtam megörökíteni. A parkban sétálgatva is csupán egy párral, a dolgozókkal és egy juhásszal találkoztam, aki jókedvűen mesélt honfoglaló eleink állatairól. Igyekeztem minél több helyet megnézni, de a rendelkezésemre álló két órába nyilván nem férhetett minden bele. Hatalmas területről van szó rengeteg látnivalóval, ahol legalább egy fél napot el lehet tölteni nézelődéssel. Másfél órányi nézelődés után kicsit már fáradtnak éreztem magam, amit szerettem volna meg is néztem, így visszasétáltam a kempingbe.

A homoktenger

Az éjszakám csendesen telt, reggel pedig kipihenten ébredtem. A huszonegyedik napon legalább Zsombóig szerettem volna eljutni és az eredeti terv szerint valahol a határban sátoroztam volna. Kicsit ezzel is úgy voltam, mint a Furta környéki kintalvással, nem tudtam vele igazán megbékélni, így sokat törtem a fejemet a szakaszoláson. Végül kis csavarral maradt az eredeti szakaszolás, csupán a szállást módosítottam, de nem szaladok ennyire előre. Reggel időben útnak eredtem, viszont a jelzésről rögtön letérve nem az erdőben, hanem rögtön a kerékpárúton indultam a Dóci lőtér felé. Semmi kedvem nem volt a reggeli harmatot összeszedni, illetve a turistaút is arra a kerékpárútra csatlakozik rá, amin én elindultam. Meg eszembe ötlött az is, hogy ezen az útszakaszon vezettem először forgalomban, amikor a jogosítványomat csináltam. Igen, kifogás van mindig.

KÉP / A kevés árnyék egyike
A kevés árnyék egyike (kattintásra galéria nyílik)

Tulajdonképpen Sándorfalváig mehettem volna a kerékpárúton, azonban a letérőnél én is letértem Dóc felé. Néha kicsit vadregényes helyeken vitt a jelzés, de a magam részéről élveztem ezt az útszakaszt. Itt még pont annyi növényzetet találni az úton, hogy kevésbé homokos, lehet haladni és az erdő is kellőképpen változatos. A főutat keresztezve már Sándorfalva üdülőövezetében haladtam, ahol először volt alkalmam megmártózni a homoktengerben. A Nádas-tó mentén már tulajdonképpen mélyvízben, illetve mélyhomokban baktattam. Ezek az utak önmagukban is fárasztók, hőségben pedig még annál is jobban. Sándorfalva bélyegzőhelyét elérve pihenőt tartottam, ettem egy keveset, majd indultam Szatymaz felé, ahol sikerült szállást szereznem éjszakára. Azt terveztem, hogy a nagyhátizsákot lerakom a szálláson és csak a legszükségesebb holmival battyogok tovább Zsombó felé.

Sivatagi hőség

Szatymazig tartó utam tulajdonképpen eseménytelenül telt. Pár szépen és legalább annyi kevésbé szépen gondozott tanya között visz a kék sávjelzés, kevésbé változatos tájon. Ami feltűnt, hogy a fóliasátrak kezdtek megszaporodni az út mentén, főleg paprikát láttam bennük. Nehéz lett volna nem észrevenni az egyik tanya udvarán álló kiszuperált harcjárműveket sem. Van ott harckocsi, lövészpáncélos, féllánctalpas és teherautó is, mind felújításra vár. Mindenesetre érdekes látvány, de nem egyedi, hiszen Gyulaházán egy MIG-21-essel találkozik a túrázó. Szatymaz bélyegzője kis kitérőt igényel, de a vasútállomáson rendben elérhető. Itt fújtam egy keveset, mert bár nem siettem, de még így is bőven a becsült menetidőn belül voltam. Pont emiatt viszont a szálláshelyet még nem tudtam elfoglalni, pihenő után nagyhátizsákkal a hátamon indultam tovább.

KÉP / Az M5-ös felett
Az M5-ös felett (kattintásra galéria nyílik)

Különösebben nem okozott problémát, mert lendületben voltam, élveztem a túranapot meg az is lehet, hogy hiányzott volna a hátizsák menet közben. Szatymazt elhagyva kereszteztem az M5-ös autópályát, majd a kiskertek alatt haladva, lényegében ezen az útszakazon is eseménytelenül sétáltam be Zsombóra. Irgalmatlan hőség volt, semmi légmozgás, nagyon vágytam már egy frissítőre, amit egy almafröccs képében a bélyegzőhelyen sikerült beszereznem. Az időmbe még Bordány is belefért volna, de Zsombó és Szatymaz között jobb a tömegközlekedés, ezért a túranapot Zsombón befejeztem. A bélyegzőhely melletti kisboltban még beszereztem egy jégkrémet, amit a busz érkezéséig pont el tudtam fogyasztani. Egyetemista éveimet idézte vissza ez a rövid buszozás, megnyugtató, hogy maradt még lélekrázó út Szeged környékén. Szatymazon rendben elfoglaltam a szállásomat, megkezdtem a napi pihenőmet. Huszonegy napja voltam úton.

Hőség kora reggel

Az éjszakám itt is kimondottan jól telt, egyáltalán nem tűnt fel a vonatforgalom, így reggel kipihenten ébredtem és terv szerint indultam a buszmegállóhoz. Késés nem volt, így menetrend szerint visszabuszoztam Zsombóra, majd indultam útnak Bordány felé. Az előző túranaphoz hasonló terepviszonyokkal találtam magam szembe, nagy meglepetés nem ért. A földút mentén rengeteg fóliasátrat és gyümölcsöst láttam, némelyikben még az öntözőrendszer is üzemelt. Próbálták kihasználni a valamivel hűvösebb reggeli órákat, bár aznap ez nem igazán válhatott be, mert már kora reggel is kuka meleg volt. Nem is nagyon volt már szükség a pulóverre, de a bélyegzőhelyig nem szerettem volna levenni a hátizsákot, Bordányig pedig nem is nagyon álltam meg. Szép rendezett település, a környék többi településéhez hasonló széles utcákkal. A kocsma udvarán a bélyegzőt rendben megtaláltam és ittam egy frissítő szörpöt a nagy meleg tiszteletére.

KÉP / Kivagyok
Kivagyok (kattintásra galéria nyílik)

Zákányszék, a következő bélyegzőhely már jóval messzebb esett, de sajnos az oda vezető úton sem történt semmi izgalmas vagy említésre méltó. Hőség volt és homokos úton mentem. Mezőgazdasági területek között haladtam, néha volt egy kisebb-nagyobb facsoport, de ennyi. Nem ez a legizgalmasabb része az AK-nak, talán éppen ezért menet közben egyre inkább motoszkált bennem a gondolat, szívesen ennék egy hamburgert. Bíztam benne, hogy Zákányszéken lesz majd lehetőségem rá, de nem így lett, mert sokkal finomabb ebédet ettem. A bélyegzőhelyet kevéssel az étterem nyitása előtt értem el, mire az adminisztrációval végeztem már nyitva volt. Az almafröccs és a gyümölcsleves nem volt kérdés, a ropogós csirkeszárnyak is csak egy darabig. Bakancsos turistához mérten igazán fejedelmi ebédet ettem. Jól is jött a plusz energiabevitel, mert a folytatásban sem lett kevesebb a homok és kisebb a hőség.

Az emufarmon

Az út és a táj viszont sokkal változatosabb volt mint előtte, földúton, aszfaltos úton, füves és erdei úton is egyaránt haladtam Ruzsa felé. Ezen az útszakaszon sem tapasztaltam említésre méltó eseményt, nehezen múlt az idő, de egyszer csak elérkeztem esti szállásomra, a település határában fekvő emufarmra. Pár perccel később vendéglátóm is megérkezett és hozta az előreküldött utolsó heti ellátmányomat. Belaktam a szálláshelyet és besétáltam a faluba a bélyegzőhelyhez, ahol egy fagyit is megengedtem magamnak, sőt a kisboltban sikerült friss gyümölcsöt is szereznem. A szállásra visszatérve még tettem-vettem, majd hamar nyugovóra tértem. Ez a szállásom is igazán remek választásnak bizonyult, mert bár az emuk kicsit hangosan puffogtak, de igen jót aludtam. Nagyon furcsa, meglehetősen erőteljes hangjuk van, mintha lábdobot ütnének.

KÉP / Homoktenger és paprika
Homoktenger és paprika (kattintásra galéria nyílik)

Másnapra nem terveztem nagyon korai indulást, inkább csak időben útra akartam kelni, hogy több idő jusson pihenésre. A túratársak beszámolóit olvasva tudtam, hogy egy igen nehéz túranap áll majd előttem. Az éjszakát a szabadban terveztem tölteni és mivel út közben jó darabig nem számíthattam vízvételi helyre, ivóvízzel is bőven felszerelkeztem. Ezen az útszakaszon két napra előre kellett terveznem, mert Ruzsa és Kunfehértó között a kék sávjelzés nyomvonalán semmilyen nyilvános vízvételi lehetőség nincsen. Röviden úgy tudnám összefoglalni a reggelt, hogy újra egy nehezebb hátizsákkal kellett elinduljak. Furcsamód ezen a túrán valahogy jobban esett a megpakolt zsákkal bandukolni, mint amikor a készletek már kifogyóban voltak, akkor az egyensúly is másként alakult.

AK 4. szakasz Mindszent és Petróczi-iskola között

Ruzsát már abban a tudatban hagytam magam mögött, hogy az AK bejárásból kevesebb, mint egy hét van vissza. Szomorú és boldog is voltam egyben, de a homokban haladva ebből csak annyit fogtam fel, hogy már kissé fáradnak a lábaim és fáj a hátam. A hátfájást Judit próbálta távgyógyítással kezelni és használtak is gyakorlatok, de a nagyhátizsák mégiscsak nagyhátizsák és hát több mint három hete voltam egyfolytában úton. A táj szerencsére változatosabbnak bizonyult mint az előző túranapokon, jól indult a nap. Több legelőn is átvágtam, de még ezek a füves részek sem tudták megkötni a homokot annyira, hogy stabil járást adjon. Mire a túranap első bélyegzőhelyét a Rúzsa-fát elértem kellőképpen el is fáradtam. Akármi lesz is, a bélyegzőhelyen le fogok ülni. Átkeltem az 55-ös főúton és már láttam a bélyegzőhelyet, mellette pedig egy fedett esőbeállót. Hiszitek vagy sem, foglalt volt.

KÉP / Útitársak
Útitársak (kattintásra galéria nyílik)

A motyómat leraktam és gyorsan elmentem a pecsétet beszerezni. A sietségre azért volt okom, mert a pihenőben ücsörgő figura nem mostanában fürdött utoljára és még beszédes kedvében is volt. Nem szerettem volna megbántani, mégiscsak én voltam a vendég ezért meghallgattam a mondandóját és csak utána indultam tovább. A Petróczi-iskola felé menet egy kitérőt terveztem egy geoládához, sikeres vadászat után rövid pihenőt is tartottam. Úgy döntöttem nem fárasztom magam tovább a tűző napon a homokban, ezért a Petróczi-iskoláig nem a jelzésen, hanem a főút mellett futó kerékpárúton, árnyékban sétáltam el. Vessetek a mókusok elé, ez van. A bélyegzőhelyet elérve pedig egy hosszabb pihenőt is megengedtem magamnak. Ezzel ünnepeltem, hogy az AK 4. szakasz Mindszent vasútállomás és a Petróczi-iskola közé eső távját teljesítettem. A túranap folytatásában volt még bőven lehetőségem homokot taposni.

A túranapokon megtett út nyomvonala a lenti térképeken látható, képeim pedig a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva érhetők el.

20. túranap

Powered by Wikiloc

21. túranap

Powered by Wikiloc

22. túranap

Powered by Wikiloc

23. túranap

Powered by Wikiloc

Bejárás napja: 2021. szeptember 8-11.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .