Kiss Attila Tivadar
Még mielőtt a beharangozott cudar téli időjárás beköszöntött volna, kirándultunk egyet, mert van ám egy remek Postamúzeum Budapesten a Benczúr utcában.
A napot vásárlással kezdtük ugyan, de a fő program a Postamúzeum budapesti kiállítóhelyének megtekintése volt. Már a múzeumok éjszakája alkalmával is meg szerettük volna nézni, de akkor sem időben, sem pedig térben nem fért bele az esténkbe. Szerencsénkre, ugyanis múlt hétvégén egyedül voltunk a kiállításon, így teljes mértékben a magunk tempójában haladhattunk. Nem kellett senkit sem kerülgetni. A kiállításnak 2012 óta a Benczúr Ház ad otthont, amely épület korábban is a postai dolgozók szolgálatában állt. Ma kiállítási tér és rendezvényhelyszín ez a hangulatos belvárosi palotaépület, melynek második emeletén található a Postamúzeum.
Sorrendben haladva
A belépőjegy megváltását követően rögtön el lehet kezdeni az ismerkedést az épülettel és a szakmával. Egy-egy terjedelmes molinó helyezi képbe e tekintetben a látogatót, hogy bizony sok egyedi kiállítási tárggyal fog találkozni. Ez egyébként az időszaki kiállítás egyik mottója is „150 év – 150 tárgy.”. Érzésem szerint Persze ennél azért több kiállítási tárgy található a múzeumban. Tudni kell, hogy a levélpostai küldemények kézbesítése és sok egyéb mellett a távbeszélő szolgáltatás is sokáig a postai szolgáltatások közé tartozott. Én ennek tudom be, hogy a távbeszélő szolgáltatás bemutatása már a kiállítás első termeiben megkezdődik. A termeken belül van egy kor szerinti sorrend és egy fő téma is visszaköszön, de alapvetően egyik sem dominál. Inkább témák szerint haladhat a látogató, mintsem az időben előre vagy vissza mozoghatna.
Az első két teremben rögtön a postai szolgáltatások sokaságával találkoztunk. Így a Kiegyezést követő önálló szolgáltatási kör kialakításának igényétől egészen a napjainkban használatos formaruháig. Különösen kedves volt egy mechanikus számológép, amelyhez hasonló apu műhelyében is van, sőt még működőképes. A kiállított számológépeket nem, de több telefonkészüléket ki lehetett próbálni. Ez az elgondolás nekem szimpatikusabb is, mármint hogy meg vannak jelölve a fogdosástól megkímélendő tárgyak. Értelmezésem szerint a többit viszont nyugodtan lehetett tapogatni is, amit több esetben meg is tettem. Remélem jól értelmeztem a kiírásokat.
Lelkes úttörők
A postaszolgálat újító törekvéseit remekül sikerült középpontba helyezni. Mert igen, volt ilyen időszak is, amikor a magyar postaszolgálat az élen járt Európában. Például azzal, hogy az elsők között alkalmazott a küldemények begyűjtésére belső égésű motorral hajtott járműveket. E speciálisan a szolgálat követelte igényekre szabott járművek közül rögtön kettő is ki van állítva. Egy Csonka János féle tricikli 1900-ból, illetve egy kísérleti kézbesítőkocsi 1906-ból. Persze azt is meg kell említeni, hogy elektromos járművek szolgálatba állítását is folyamatosan tesztelte a posta, ami szintén előremutató gondolkodásra vall. E törekvés inkább írásos és képi elemekben jelent meg, de egy elektromos hajtású kézbesítő kocsi is parkol a kiállítóteremben.
Hasonló újító szándéktól vezérelve a levélgyűjtőszekrények fejlesztése is részletesen bemutatásra kerül. Ezek bemutatása kevesebb méretbeli korlátba ütközik, mint a postai járműveké, így szépszámmal találunk belőlük a múzeumban. Ráadásul nem csak egy teremben, hanem például a kiállítás végén levélgyűjtőszekrények adnak a látogatónak díszkíséretet. E téren is több magyar újítással ismerkedhettünk meg, amelyek mai szófordulattal élve a „hatékony feladatellátás érdekében” kerültek kifejlesztésre, majd bevezetésre. Ki gondolná, hogy egy szekrény ürítésén is ennyi időt lehet spórolni. Itt említeném meg az értékküldemények szállításának könnyítése végett bevezetett vászonzsákot, ami a korábbi nehéz fémládákat váltotta fel. No, ez meg azért érdekes, mert egyrészt ki lehetett próbálni a vászonzsákot biztonságosan lezáró ún. amerikai lakatot, másrészt pedig meglepően nagy a teherbírása. Az amerikai lakat egyébként szintén magyar találmány és fejlesztés, melyet aztán több külföldi postai szolgáltató is átvett. A névválasztás is ezt célozta meg.
Az éterben kalandozva
Kicsit beszorítva ugyan, de egy múlt század eleji kiszolgálópult nagyobb része is bekerült a múzeumba, ha jól emlékszem Szentesről. Elsőre úgy tűnik, hogy be van szorítva egy átjáróba, valójában jól kitölti a teret és nagyon mutatós. Az egykori szentesi postahivatalt követően aztán kinyílik előttünk a világ. Térben is gazdagabb a terem, melynek központjába helyezett a rádiótávíró és a távbeszélő hőskorában készült készülékek kerültek. Természetesen a távírót és a telefonközpontot a hozzá kötött négy készülékkel egyetemben ki is lehetett próbálni. Főleg Judit volt nagyon lelkes távírász, én inkább a telefonközpontot próbálgattam. Több gyönyörű telefonkészülék is található a vitrinekben, melyek nem feltétlenül művészi kidolgozásukban érdekesek. Az egyik készüléknek a tekercselése adja egyben a tartást is, gyakorlatilag semmilyen borítása nincsen.
A fiatalabb látogatókat talán a mesetelefon tudja a kiállítás végén lekötni, de én is meghallgattam egy mesét. A digitális távközlés korában furcsa volt a régen még megszokott sercegő hangot hallani a kagylóban. Az utolsó terem a rádióadások sugárzásnak lett szentelve, melynek központjába talán nem meglepő módon a lakihegyi adótorony került. Szó szerint, hiszen a teljes belmagasságot kihasználó makett áll a terem közepén. Az adótorony jónéhány akadályt leküzdve nem mellesleg ipari műemlék lett és csaknem egészében magyar gyártmány. Az építéséről az alábbi kis videót érdemes megnézni.
Postamúzeum Budapesten
A kiállítást a már említett levélgyűjtő szekrények sora zárja, ami aztán visszavezet a bejárathoz. Mi bő három órát töltöttünk a múzeumban, rajtunk kívül akkor nem is volt más látogató, ezért elég tüzetesen tudtunk szemlélődni. Szóval ne tévesszen meg senkit, a leírtaknál jóval több dolgot találni a múzeumban. A telexgépekről, a korát messze megelőző gyorstávíróról vagy a képeslap, mint új küldeménytípus történetéről itt nem tudtam írni. Emellett sok apró használati tárgy is a kiállítás részét képezi, ami funkciója vagy már-már művészi kidolgozása miatt lehet érdekes. Meg kell említsem, hogy a múzeum dolgozói is nagyon készségesek és segítőkészek voltak. Nem mindenhol tapasztaltunk ilyen pozitív hozzáállást.
Remélem sikerült felkelteni az érdeklődést a múzeum iránt, mi biztosan folytatjuk még a postatörténeti kiállítások látogatását. Nekem ugye legutóbb kimaradt ez Nagyvázsonyban, de Kőszegen sem tudtuk megnézni az ottani kiállítást. Talán a szintén budapesti Telefónia Múzeum vagy a diósdi Rádió- és Televízió Múzeum lesz a következő. Meglátjuk…
A látogatás során készített képeim a bejegyzésbe ágyazott képekre vagy ide kattintva érhetők el.
Látogatás napja: 2018. február 24.