Menü Bezárás

Múzeumok Éjszakája a Kiscelli Múzeumban

KÉP / Falfirkák

Idén újra megrendezésre került a Múzeumok Éjszakája, ezúttal a Kiscelli Múzeumban töltöttük el az időnket.

Bő egy hónapja figyeltem fel a Múzeumok Éjszakája egyik hirdetésére, ami nálunk egy visszatérő családi program. Idén Judit volt a főszervező, többször is végignézte a kínálatot, s végül a Kiscelli Múzeumban regisztrált be tárlatvezetésre. Tavaly szinte minden program, így a Múzeumok Éjszkája sem került megrendezésre, ezért mindkettőnkben ott volt a mehetnék. Néhány éve jártunk már a Kiscelli Múzeumban, ámbár nem a Múzeumok Éjszakája program keretében. Az állandó kiállításokat nem terveztük bejárni, inkább az időszakos programokra koncentráltunk. Előzetesen egy tárlatvezetésre és egy előadásra iratkoztunk fel, majd a múzeumban még egy további tárlatvezetésre.

Kloáka, kanális, klozet – kis dolgok és nagy változások

Rutinos Múzeumok Éjszakája látogatók lévén már az első program előtt a helyszínre érkeztünk. A járványügyi védekezés kapcsán érvényben levő szabályok miatt a beléptetés kicsit lassabb volt ugyan, de egyáltalán nem zavaró módon. Sőt, volt ennél sokkal lassabb beléptetésünk is, amikor a MÁV-Start kártya után járó kedvezményt csak nehezen tudtuk érvényesíteni. Idén ilyen „problémával” nem találkoztunk, az egészségügyi dolgozókon kívül egységes díjszabás mellett lehetett karszalagot vásárolni. Első programunk a Kloáka, kanális, klozet – kis dolgok és nagy változások címet viselő, a rendezvény napján nyitó időszaki kiállítás tárlatvezetéssel történő megtekintése. Amíg várakoztunk a programra megnéztük a Pest-budai cégérek és A pesti Arany Oroszlán Patika állandó kiállításokat.

KÉP / Micsoda színek
Micsoda színek (kattintásra galéria nyílik)

Az időszaki kiállítás a múzeum pincéjében, mondhatnánk a csatorna szinten kapott helyet, ami korábban légvédelmi pinceként szolgált. Kellemesen hűs a levegő és egyáltalán nincsen csatornaszag, de nyilván nem is annak visszaadása volt a kiállítás célja. A tárlatvezetést a római korban kezdtük egy nyilvános kloáka és még néhány korabeli használati tárgyat bemutató teremben, majd haladtunk előre az időben. A leírásokat táralatvezetés alkalmával nincs módunk nagyon tanulmányozni, viszont a lényegesebb dolgok szóban is elhangzottak. Az érdekes kiállítási tárgyakra pedig külön is felhívták a figyelmünket. A humort sem nélkülözi a kiállítás, szinte minden terembe került olyan kiállítási tárgy vagy hangzott el egy sztori, ami bizony mosolyt csalt az arcunkra. Egy teljesen hétköznapi, talán még egy kicsit tabunak is számító témát dolgoz fel a kiállítás rendkívül jó tálalásban.

Múzeumok Éjszakája a Kiscelli Múzeumban

A tárlatvezetés pár perccel hosszabbra nyúlt, mint számítottunk rá ezért nagyon iparkodtunk, hogy a Kolostor, kaszárnya, kastély… múzeum! Épületvezetés és kriptatúra tárlatvezetést elérjük. Bár az indulást lekéstük, a múzeum dolgozói útbaigazítottak minket, hogy nagyjából hol találjuk meg a csoportot. Hamar rátaláltunk egy csoportra, de sajnos nem arra, amelyiket mi kerestünk, így a Hóhérsztori kurátori tárlatvezetésébe kapcsolódtunk be. Teljesen illegális módon. Bő fél órát meghallgattunk az egyébként szintén érdekes tárlatvezetésből, majd az előzetesen kinézett Csatorna és divat előadás helyszíne, az oszlopcsarnok felé vettük az irányt. Számomra kicsit meglepő módon erre a programra egy prezentáció formájában került sor. Bár az is igaz, hogy nehéz lett volna a textilgyűjtemény éppen szóban forgó darabját másként, mondjuk egy modellen bemutatni.

KÉP / Boltívek
Boltívek (kattintásra galéria nyílik)

Kicsit több információra számítottunk ezen az előadáson vagy az előzetes ismereteink mélyebbek, ezért sok újdonságot sajnos nem hallottunk. Minden esetre a közösséget is érintő kérdések után a személyes higiénia kapcsán is kaptunk egy rövid összefoglalót. Az előadás után még sétálgattunk egyet a Kiscelli Múzeumban, megnéztük például a templomteret, ahová eddig nem volt szerencsénk bejutni. Amikor már kellőképpen elfáradtunk Juditban még pont volt annyi erő, hogy az ajándékbolt kínálatát felderítse én eközben már a parkban sétálgattam. Kellemesen hűs volt a levegő, ami szinten minden évben állandó programelem a Múzeumok Éjszakája esetén, legutóbb például esett is. Ezúttal nem jártunk be túl nagy területet és programok tekintetében is visszafogtuk magunkat, de így is sikerült tartalmasan eltölteni az esténket.

Látogatás napja: 2021. június 26.