Évente visszatérő programunk a Múzeumok Éjszakája, ennek keretében idén a Magyar Nemzeti Galériában tettünk egy igen hosszú és tartalmas sétát.
Eddig minden évben szerencsénk volt, mert a Múzeumok Éjszakája kínálatóból rendre nagyon jó programokat sikerült kiválasztanunk. Tavaly az Országos Levéltárban voltunk, előtte pedig az Iparművészeti Múzeumban, azt megelőzően pedig Veszprémet fedeztük fel, bár erről nem készült bejegyzés. Idén újra Budai Várba igyekeztünk, hisz már régóta terveztük megnézni a Fortepan gyűjteményéből válogatott, Minden múlt a múltam c. kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában. Idén is kimondottan meleg szombati napra esett a program, ezért nem a zsúfolt várbusszal, hanem gyalogszerrel közelítettük meg a múzeumot.
Fortepan kiállítás
A Magyar Nemzeti Galéria egy igen nagy épületben, a Budavári Palota Duna felé néző részében található. Rövidre zárva, több bejárata is van és mint kiderült nem minden bejáratnál lehetett a kedvezményes belépőket átvenni. Nem gond, a múzeum munkatársai készségesen útbaigazítottak, öt percen belül pedig már a karunkon is volt a piros karszalag. Tulajdonképpen még jól is jártunk, mert így a Fortepan kiállításnak helyet adó A épületnél léptünk be. Még leadtuk a hátizsákot a ruhatárba, majd belevetettük magunkat az éjszakába. A Fortepan gyűjteménye szinte az egész épületszárnyat elfoglalja és belépve rögtön az első pillanatban lekötötte figyelmünket. A lépcsővel szemközti falra vetített váltakozó képek rendkívül hatásos bevezetése a válogatásnak, ami ténylegesen az emeleten veszi kezdetét.
Az irányító táblára hallgatva mi is balra vettük az irányt, hogy korcsoport szerinti rendben követhessük végig a képeket. A gyerekkortól indulva jutottunk el az idős korig, az évek meg csak elszaladtak mellettünk. Sokkal jobb tematizálás volt ez, mintha évek szerint rendezték volna sorba a képeket. Közben az egy-egy érdekesebb és ismert történettel rendelkező kép köré épített tablók is jól voltak elhelyezve, időzítve. Nem mintha számítana, de most is becsülettel végigolvastuk mindet. Mivel itt valóban lehetőség volt az adott kép történetét megismerni, számomra ezek a tablók voltak a legérdekesebbek. A korábbi papír húszforintoson látható Hegedűs István öttusázó vagy éppen a Pusztaszabolcs és Budapest között ingázók története képekben. Előbbi tablónál külön érdekesség, hogy a húszforintos Kossuth-címerrel, Rákosi-címerrel és Kádár-címerrel is látható.
Vacsoraszünet a Palota udvarán
Kicsivel több, mint két óra alatt értünk végig a Fortepan kiállításon, a végére mindketten el is fáradtunk. Az ajándékbolt persze ez esetben is precízen a kijárathoz lett telepítve, borítékolható volt a vásárlás. Egy jópofa hűtőmágnes és egy kitűző kísért minket haza. A ruhatárból felvettük a hátizsákot, majd az udvaron a nyáresti kellemes melegben elfogyasztottuk a vacsoránkat. Nem volt túl bőséges, de annál jobban esett a kakaóscsiga. A bő negyed órás pihenő közben már láttuk a fejünk felett gyülekező esőfelhőket, azonban a tervezett benti programok miatt nem különösebben zavartattuk magunkat egy lehetséges felhőszakadás miatt. Hazafelé persze esőben indultunk, de akkor már csupán szemerkélt és nem is nagyon áztunk el.
A vacsoraszünet után a főbejárat felé vettük az irányt, ott újra leadtuk a csomagokat a ruhatárba, majd az állandó kiállítások felé vettük az irányt. Elsőként a XIX. századi művészetet bemutató kiállítást jártuk be, ami számomra különösen nagy élmény volt. Jártam már korábban is a Magyar Nemzeti Galériában és emlékszem, hogy akkor is mennyire rácsodálkoztam ezekre a képekre. Még általános iskolás koromban a történelem óra – ami az egyik kedvenc tantárgyam volt – kiegészítéseként kaptam egy könyvet amiben az itt kiállított képek szerepeltek. Tucatnyi alkalommal forgattam azt az albumot, de csak most vettem észre Benczúr Gyula: Hunyadi László búcsúja c. képen a falnál sorakozó katonákat. Pedig láttam már a képet korábban itt a Nemzeti Galériában is, de hogy élőben mégis ennyire más legyen, hihetetlen volt számomra. Ugyanezt átéltem még legalább öt másik festmény előtt.
Múzeumok Éjszakája a Magyar Nemzeti Galériában
Amikor a XIX. századi művészetet bemutató részen végigértünk láttuk, hogy odakint leszakadt az ég. Annyi baj legyen, hisz még egy kiállítást mindenképpen meg szerettünk volna nézni. Kis keresgélés után meg is lett a Bauhaus100. Absztrakt Revü – Válogatott művek Weininger Andor hagyatékából c. kiállítás. Az Iparművészeti Múzeumban is nagyon tetszett és ezúttal is élveztük a rövid bauhaus kitekintést. Érdekes volt látni, hogy Weininger Andor mennyire más formákat, színeket használt ahogyan haladt előre pályája során. Bár ez egy kisebb terem volt, fél órát itt is elidőztünk, majd Modern idők c. állandó kiállítás felé vettük az irányt. Ezen a részen nem tudtuk minden műtárgyat értelmezni, némelyik inkább csak mosolyt csalt az arcunkra, mint gondolkodásra sarkalt, bár elképzelhető, hogy éppen ez volt a művész célja. Levezetésképpen megnéztük a Válogatás a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteményéből c. kiállítást. Mást nem tudok róla írni, varázslatos volt.
A gótikus időket bemutató két kiállítás közül a Késő gótikus szárnyasoltárok c. még együtt néztük, majd különváltunk. Judit még visszament a XIX. századi művészetet bemutató kiállításra én pedig a főlépcső felé vettem az irányt. Ott jó húsz percnyi várakozást követően akadt egy pillanat, amikor zavartalanul tudtam fotózni. Senki nem lépett be a kereső látóterébe. Nagyjából Judit is végzett már és mivel elég későre járt hazafelé vettük az irányt. Közel sem néztünk meg mindent, elsősorban az időszaki kiállításokra koncentráltunk. A kupolába például jó lett volna feljutni, de először a roppant hosszú sor, utána pedig a szakadó eső miatt mondtunk le róla. Összességében a Múzeumok Éjszakája idén is jól sikerült, jól éreztük magunkat a Magyar Nemzeti Galériában. Ráadásul hazafelé is megúsztuk az esőt – némi képzavarral élve.