Tavasszal mindketten szabadságot vettünk ki és elutaztunk egy kicsit pihenni, közben átéltük amit az időjósok mondtak, azaz tavaszi tél Visegrádon.
Egy korábbi kalandot idézek ezzel a bejegyzéssel, mert van néhány ilyen elmentett irományom. Még tavasszal, a lejáró SZÉP kártya egyenleg felhasználása céljából kerestünk egy hetet, amikor mindkettőnk szabaddá tudja tenni magát egy rövid, kirándulással is egybekötött pihenésre, s így esett a választásunk Visegrádra, azon belül pedig a Hotel Silvanusra. A szálloda pazar kilátást biztosít a Dunakanyarra és Dobogókőre, illetve parkolójából a Börzsöny nevesebb csúcsaira is. Mivel a szálloda a Fekete-hegyen található, ahonnét viszonylag könnyen elérhető több túraútvonal, kézenfekvő volt, hogy a túracipőket is visszük magunkkal. Eleve ez volt a cél, ami mindig igényel némi logisztikát, melyre most hatványozottan szükség volt.
Egy kis utazás
Budapestről Visegrádra elég könnyű eljutni, hiszen óránként indul közvetlen buszjárat Újpest-Városkapuról. Azonban a busznak értelemszerűen a főút mentén vannak a megállói, így a szállodába történő feljutást is meg kellett oldani. Autó hiányában egy hegyen levő szálláshelyet csomagokkal nem könnyű megközelíteni. Persze turistaként igen, de ez esetben a kirándulás másodlagos volt, így a bőröndbe pakolás volt a célszerűbb.
A megoldás a City-Bus Visegrád lett, akiknek szolgáltatását oda és vissza is nagy megelégedéssel vettük igénybe. Amint a városon belüli közlekedés kérdése megoldódott hírét vettem, hogy bizony BKV sztrájk van készülőben, ami pont arra az időszakra esik, amikor nekünk a buszvégállomást kellene megközelítenünk. Itt is képbe jött a taxi, de ugye közlekedési sztrájk idején taxit fogni… Mindegy, végül erre nem volt szükség, mert megegyezés született, viszont újabb rossz hír: havazás várható. „Ez legyen a legkevesebb.” – gondoltuk magunkban, hiszen a vészjósló előrejelzések esetünkben többször voltak tévesek, mint hogy a valóságnak a közelében jártak volna. Azért persze felkészültünk a havazásra is, de a legnagyobb veszteség ami ért volna minket, hogy nem tudunk majd kirándulni.
Tavaszi tél Visegrádon
Viszonylag jó időben, a tervek szerint (BKV+busz+taxi kombóval) elértünk a szállodához, ahol a szobát elfoglalva nem a wellnessbe indultunk. Kirándulós szerelésbe bújtunk és nekivágtunk a rengetegnek. Nagy kört nem akartunk menni, szűk egy órás sétát tettünk, követve az alattunk elterülő Duna vonalát, majd felsétáltunk a Nagy-Villámra. A Zsitvay-kilátót már/még sajnos nem találtuk nyitva, de ezen így utólag nem is nagyon lepődtünk meg. Bár még szezon előtt jártunk a városban, de így is meg kell jegyeznem, hogy a helyi látványosságok nyitvatartása az előzetesen meghirdetetthez képest igencsak egyedi módon alakult. Előrelátóak voltunk ezzel a sétával, mert a csodaszép tavaszi időt másnapra egy legalább annyira vonzó téli időjárás váltotta fel.
Reggel a szoba ablakán kinézve érdekes és egyben varázslatos is volt a megjövendölt havas táj látványa, illetve a részben köd fedte hegyek. Ez persze nem hátráltatott minket a kirándulásban, mert újra bejártuk ugyan azt a kört. Ezúttal azonban tizenöt centiméteres friss hóban, sőt, elindultunk lefelé városba is, de a hóban ez annyira nem volt nyerő ötlet. Pár száz méter csúszkálás után visszafordultunk. Gondoltuk másnap majd teszünk egy újabb kísérletet, most pedig megnézzük a Fellegvárat, hiszen az időnkbe bőven belefér több kis kirándulás is. Hogy-hogynem, de a Fellegvár nem volt nyitva. Ezt egészen addig nem is láttunk, míg fel nem sétáltunk a hótól egyébként megtisztított rámpán. Persze gyanakodhattunk volna, hiszen a lépcsőn sehol sem volt lábnyom, de nem tettük, meg aztán a parkolóban is nyitva voltak az üzletek, igaz vásárlót ott sem láttunk. A nap hátralevő részét végül a szálloda wellness részlegében töltöttük.
Ide is eljutottam
Másnap aztán valamivel jobb időjárás volt, a havazást szemerkélő eső váltotta fel, ezért újra nekivágtunk a Fellegvár parkolójából induló turistaútnak, melyről a hó szinte teljesen eltűnt. Le is sétáltunk a Salamon-toronyig, ahová azonban nem sikerült bejutnunk, mert bár még bőven volt a nyitvatartási időből, éppen befejezték a felmosást. Ott helyben sem fűztem hozzá kommentárt és most sem fogok, egyszerűen nem volt szerencsénk. Az eső egy kicsit jobban rákezdett, ezért visszafordultunk, persze előtte még kicsit bámészkodtunk a torony udvarában és mellvédjén. A Fellegvár parkolójához visszaérve azt vettük észre, hogy az üzletek bezártak, ámde a Fellegvár kinyitott. Úgy látszik, hogy szezon előtt nehéz összehangolni a kettőt, így nem is volt kérdés hová megyünk.
A Fellegvárat a Pilisi Parkerdő Zrt. üzemelteti, a várudvar ennek megfelelően szépen kiépített, így jobb időjárási viszonyok között önmagában ez is megér egy látogatást. Persze az állandó kiállítások, így a Szent Korona kiállítás, a vártörténeti kiállítás, az úri vadászatot bemutató kiállítás és a panoptikum is érdekes, de sajnos egyik sincs – legalábbis ottjártunk alkalmával, nem volt – a legjobb állapotban. A várat mindenesetre nagyon szépen kiépítették, az udvaron körbejárva több pontjáról is megcsodálhatók a környék hegycsúcsai. Nekem külön öröm volt eljutni ide, mert bár többször jártam a városban, de még egyszer sem tudtam megnézni a várat. Visszafelé egy kisebb kanyarral közelítettük meg a szállodát, holott a Fellegvár parkolójából rövid úton is elérhető. A nap további részét ismét a szálloda wellness részlegében töltöttük az átfagyott ujjaink kezelése érdekében.
A szállodáról
Végezetül pár szó a szállodáról is, ahová mi a húsvéti hosszú hétvége után érkeztünk, ennek megfelelően mérsékelt tömeggel találkoztunk, de egyáltalán nem volt zavaró. A szobával, az étellel, s a kiszolgálással az ég egy adta világon semmi problémánk nem adódott. Sőt! Minden szállodai dolgozó nagyon kedves és segítőkész volt, a programkínálat pedig a mi igényeinknek megfelelt. A tornaterem éppen akkor állt felújítás alatt, de ez a wellness használatában nem volt zavaró, s csak a kora tavaszi időpont végett meg nem nyitott kinti medencét nem tudtuk kipróbálni. Azon kívül viszont mindent bejártunk. Személy szerint egyedül az illatos kamrával nem tudtam megbarátkozni, mert szúrták a hátamat a növények és így nehéz volt relaxálni, de ott volt még mellette másik három szauna, illetve fürdőkabin.
A szálloda parkja elég nagy, nem is beszélve arról, hogy pár percnyi sétatávolságban mennyi remek szabadtéri elfoglaltságot is lehet találni (bob, canopy pálya stb.), a szállodán belül pedig játszóház várja a gyerekeket. Bár nem mostanában épült és ennek nyomát itt-ott fel lehet fedezni, de látszik, hogy gondos és hozzáértő kezekben van. A szállodában elköltött utolsó reggelink alkalmával sikerült panorámás asztalhoz ülni. Búcsúzóul még gyönyörködhettünk egyet a Dunakanyar nyújtotta panorámában és a visszatérő tavaszi napsütésben. Nem ez volt az első alkalom, hogy Visegrádon jártunk és nem is az utolsó. Tavaly egy túrát zártunk itt egy ízletes, házias ebéddel. A jó idő hiánya és a helyi látványosságok rendszertelen nyitvatartása okán elmulasztott kirándulásokat még pótolni szeretnénk.
A hét folyamán készített néhány képem a bejegyzésbe ágyazot képekre vagy ide kattintva érhető el.
Pihenéssel töltött napok: 2017. április 18-21.