Menü Bezárás

PMP / Ráckeve – Dunavarsány

KÉP / Szigetcsépi Dunaparton

A zivataros nyári időjárásban is tovább folytattam a PMP-t a Ráckeve és Dunavarsány közötti rész bejárásával.

A Pest Megyei Piros (PMP) kiíráson töltött első túranapomon Ráckeve volt a végállomás, a folytatásban pedig a kiindulópontként szolgált Dunavarsány felé. Ezúttal is korán reggel vágtam neki a túranapnak, az egyik első HÉV-vel kizötyögtem Ráckevére, így már nyolc óra előtt útnak tudtam indulni. Reggel kimondottan kellemes, hűvös időjárás volt, igazi túraidő. Nem tűzött a Nap, nem volt hőség és lengedezett a szél. Bár sok reményt nem fűztem hozzá mégis bíztam benne, hogy ez az ideális túraidő egész napra kitart. Nos, nem így lett.

Árvízvédelmi töltésen

Ráckevére érve igyekeztem mielőbb irányba állni és megkezdeni túrát, ezért amennyire lehetett már a vonaton felszerelkeztem. Leszállva már csak a GPS-t kellett elindítani. Az útvonal egy aluljárón keresztezi a HÉV üzemi területét és igen, az aluljáró pontosan úgy néz ki. Nem kimondottan tiszta és nem is gondozott. Sebes léptekkel haladtam át, a túlsó oldalán remekül jelzett turistautat találtam. Egyik irányváltásnál sem volt szükség a nyomvonal nézegetésére, pontosak a felfestések. Rövid ideig még a kertek alatt, majd a település határában gyümölcsösök mellett haladtam. Az elmúlt napok esős időjárásának köszönhetően az útviszonyok is ideálisak voltak, nem volt porhanyós a homok, mindössze pár pocsolyát kellett kikerülnöm. A Fővárosi Vízművek telephelyét is magam mögött hagyva az árvízvédelmi töltésre tértem rá.

Irány előre a töltésen (kattintásra galéria nyílik)

Egyebek mellett ezért is jó felkészülés az Alföldi Kéktúra (AK) bejárásához a PMP. Kicsiben ugyan, de szinte minden terepviszonnyal találkozni a PMP-n, ami az AK-n is előfordulhat. A töltésen remekül tudtam haladni, s talán egy kicsit sietősebbre is vettem a lépteimet, mert folyamatosan morajlott mögöttem az égbolt. Arról nem is beszélve, hogy sötét felhők is kísértek és a szél sem lengedezett, szóval a készülő vihar több jelét is tapasztaltam. A töltésen haladva csak két óriási mezei nyúl és egy fiatal őz volt a társaságom, egyébként Szigetújfaluig egy teremtett lélekkel sem találkoztam. A település határában közvetlenül a töltés melletti viskónál egy kutya próbált velem megismerkedni, de a gazdája nyugalomra intette. Kutyás és kicsit félős túratársak legyenek résen.

Ess eső, ess

Szigetújfalun az általam elérhető információk szerint két bélyegzőhely is található. A Fő úton a Kozel söröző nem úgy tűnt, hogy valaha még kinyit, a Czuni Cross bár pedig kis kitérőt igényelt, de ott legalább kaptam céges bélyegzőt. Amint végeztem az adminisztrációval és kiléptem a kocsma ajtaján elkezdett szemerkélni az eső. Rövid ideig visszafelé haladtam, hogy a Szent Lénárd hitvalló-templomot meg tudjam örökíteni. Parkjában már nem volt mit tennem, az erősödő esőben kénytelen voltam esőkabátot venni. Az eső a falu határáig és azon túl is elkísért. A HÉV sínekhez közeledve kissé elvétettem az irányt, mert az ember nagyságú gaztól nem vettem észre a letérőt. Rövid keresgélés után meglett a helyes irány, közben az eső is csendesedett. A susnyás csak a letérőt takarta el, de továbbra is jó útviszonyokat tapasztaltam. A HÉV sínpárját keresztezve a távolban feltűnt a következő bélyegzőhely.

Újra esik (kattintásra galéria nyílik)

Szigetcsép határában rövid ideig újra rákezdett az eső, de az aszfaltozott utcákat elérve a kapucninak már nem éreztem szükségét. Bíztam benne, hogy ezzel elfogyott az utánpótlás, de nem, mert csak ezután jött az igazi zuhé. Már csaknem elértem a Fő utcát, amikor újra rákezdett az eső olyan robajjal, hogy alig lehetett valamit hallani. A szakadó eső is elég lett volna, de néha az úton megállt vízből is kaptam többet vagy kevesebbet egy-egy elhaladó járműtől. A járda persze előbb ért véget, mint ahogyan jobbra kellett fordulnom, de szerencsére abban az egy percben nem volt jelentős forgalom. A szakadó eső így csak a helyi látványosságok fotózásában akadályozott meg, próbáltam szárazon tartani a technikát, meg aztán nem is láttam szinte semmit. A bélyegzőt a Bringa Bárban rendben megtaláltam, s itt szusszantam is egy keveset. Megtartottam a túranap egyetlen pihenőjét.

PMP Ráckeve és Dunavarsány között

A pihenő után bő negyed órát szemerkélő esőben, de már a kapucni nélkül tettem meg. Valahol a Tököli Parkerdőt elérve elvonultak az esőfelhők és elpakoltam az esőkabátom. Kisütött a Nap és kimondottan jó idő lett, amit a hétvégi házaknál többen is kihasználtak és a teraszon ebédeltek. Sokkal jobb hangulatú ez a Duna szakasz, mint az előző túranapon érintett részek, kellemes itt sétálni. Már amennyire sétatempónak lehet tekinteni a haladásomat, ami ezúttal szintén a felkészülés részét képezte. Igaz, nem nagyhátizsákot cipeltem, de így kisebb súllyal is kíváncsi voltam rá milyen tempót bírok. Az eső mindehhez csak ráadás volt. Szigethalom utcáin és a Taksony vezér híd felé tartva is nagyon kellett figyelnem, sűrű volt a forgalom és elég keskeny az útpadka. A hídon átkelve elveszítettem a jelzést, ami nyilván megint a susnyás felé irányított volna. Visszafelé nem akartam menni, ezért az 51-es főúttal párhuzamos üzemi úton haladva vettem fel a helyes útirányt.

Ráckevei-Duna (kattintásra galéria nyílik)

A fiatal akácoson át vezető széles földút egyenesen Dunavarsányra vitt. Ha nem ügetett volna előttem egy lovas, akkor azt írnám, hogy teljesen eseménytelenül értem el a várost. A jelzés egy idő után egy párhuzamos utcára irányított, ahol több működő közkutat is találtam, de a Vörösmarty utcán egyenesen haladva is hamar a vasútállomásnál találtam volna magamat. A túranap utolsó bélyegzőjét a Bakterház Pizzériában rendben megtaláltam és vételeztem magamnak egy kis frissítőt is, amit a vonatra várakozás közben kényelmesen elfogyasztottam. Szó szerint az orrom előtt ment el a korábbi vonat, amit ha nem kényszerülök kétszer is keresni az utat simán elérek. Mindenesetre így sem lehet panaszra okom, hiszen a PMP Ráckeve és Dunavarsány közötti részét igen jó tempóban, alig több mint hat óra alatt teljesítettem. Bár sokat kivett belőlem a túranap, elégedett vagyok, mert jól haladok a felkészüléssel.

A túranap során megtett út nyomvonala a lenti térképen, képeim a Képek menüben, a bejegyzésbe ágyazott képekre vagy ide kattintva érhetők el.

Powered by Wikiloc

Bejárás napja: 2021. július 18.