Az RP-DDK 5. szakasz Palin és Rádiháza közötti részét a túra második napjának végéhez közeledve kitartóan szemerkélő esőben kezdtem meg.
A túranap kezdetén Zalakaros szolid köddel búcsúztatott, Palin pedig esőfüggönnyel fogadott. A Rózsa eszpresszónál, ami szakaszhatár is egyben tartottam egy hosszabb pihenőt. A bélyegző a teraszon rendben elérhető volt, ahol a pihenőm idejére esővédett helyen voltam. A Nap sugarai ugyan nem mosolyogtak rám, de annyi szerencsém azért akadt, hogy talán egy kicsivel csendesedett az eső amíg várakoztam. Az RP-DDK 5. szakasz Palin és Rádiháza közé eső részét szemerkélő esőben kezdtem hát meg, bízva abban, hogy befejezése ennél barátságosabb lesz. A szomorkás időjárás miatt mielőbb az esti szálláshelyre szerettem volna érni, ezért Palinban nem nagyon nézelődtem. A településrész két kastélya közül az egyik a kéktúra útvonaláról is látható, a Lazsnaki-kastély viszont nagyobb kitérőt igényelt volna.
Még mindig esőben
Az Elek-kastély a 74-es főút felé közeledve, a lovarda felől jobban látható. A kertjébe be lehet menni, úgy látszott, hogy az utca felőli kapu nem véletlenül van nyitva. Az épületben egyébként ma általános iskola működik. A főúton ezúttal is sebtében kellett átkelnem, még szombat délután is sűrű forgalommal találkoztam. Utána újra a magam csendességében haladtam, mindössze Zsigárdmajor környékén találkoztam három kirándulóval. Az eső újra jobban rákezdett, azonban a Zsigárdi-erdő hatalmas fái remekül felfogták, nekem kevesebb jutott. A tavaszra, illetve szeptemberre tervezett bejárás során itt, a Zsigárdi Erdei Lakban szálltam volna meg, ahol októberben felújítási munkák kezdődtek. Kicsit sajnálom, hogy nem sikerült itt megszállnom, mert Kercaszomor mellett ezt a szálláshelyet vártam a leginkább. Ugyan nem ez erdő közepén van, de érzésre teljesen azt nyújtja és majdnem olyan, mintha otthon lennék. Előbb vagy utóbb biztosan kipróbálom.
Az esti szálláshelyig még másfél kilométeres séta várt rám, félúton Hosszúvölgy határában egy népes turistacsapattal találkoztam. Megdőlt az előző túranap rekordja. Rövid műutas rész következett, ami egy erdősávot szelt ketté. Innét kiérve még az esős időben is remek kilátás nyílt a Kisboldogasszony-templomra és esti szálláshelyemre. Homokkomáromba, a Nyolc Boldogság Közösség kolostorához az előre kalkulált időben és roppant fáradtan érkeztem meg. Elfogyasztottam a vacsorámat, majd némi szöszmötölés után eltettem magam másnapra. Korai indulást terveztem, de az ébresztőre nem is igazán volt szükség, szobám ablaka ugyanis a templomra nézett. A hat órai harangozás nem ért váratlanul, de kétség kívül serkentő hatása volt. Reggel ugyan olyan ködös időt tapasztaltam, mint egy nappal korábban Zalakaroson, de bíztam benne, hogy a harmadik túranapra valamivel jobb időm lesz. Reggel mindenesetre nem esett, ami okot adott a bizakodásra.
Zalai erdőkben
A tervezetthez képest kicsit később indultam útnak, még kamásli nélkül, de ez nagyon hamar megváltozott. Nem tapasztaltam különösebben nagyobb sarat, viszont az előző napi esőben az erdei utak feláztak. Ez pont arra volt elég, hogy a nadrágszáramat össze tudjam koszolni és előadjam az erdei állatoknak a hattyúk tavát. Szóval, csúszkáltam az agyagos úton. Obornak határában kicsit fel tudtam lélegezni, kivételesen jól jött az aszfaltos út, melyről letérve már az erdei utak is jobban járhatók voltak. Mindig is az őszi erdő volt a kedvencem és ebben a számos szuszogtató emelkedő sem szegte kedvemet. Egy idő után már nem is számoltam, talán féltucat dombháton is átkeltem mire a Szuloki-erdőhöz elértem. A Szuloki-forrásnál egy pihenőhely is várja a túrázókat, jómagam itt még nem éreztem szükségét a megállónak. Szusszanásnyi pihenőt kicsivel később a tóparton tartottam, ahol egy gombásszal elegyedtem szóba.
Nem volt olyan messze a túranap első bélyegzőhelye Valkonya, ahol viszont már hosszabb pihenő következett. Sok kistelepülést érint a túraútvonal, melyek közül az egyik legszebb fekvése Valkonyának van. Széles völgyben, amit gyönyörű erdők öveznek. A Rockenbauer Pál Turistaházhoz érve a bélyegzőt rendben megtaláltam, majd a turistaház teraszán megebédeltem. A település szépen gondozott, ahol minden bizonnyal egy összetartó közösség él, sok apró részletben látszik az odafigyelés. Nem is nagyon akaródzott tovább indulnom, pedig a túranap több mint fele még előttem állt. Meglepő módon egy emelkedővel találtam magam szembe a pihenőt követően, amelyet leküzdve két vidám túratárssal találkoztam. Jó öt percnyi csevegés után indultunk csak tovább, de fél órányi sétát követően már Borsfa utcáit koptattam.
Kiderült minden
Borsfa főutcája – ami Kossuth utca névre hallgat – egy igen hosszú egyenes, ameddig a szem ellát, ott jön a jobb forduló. Nincs szükség a térkép böngészésére, legfeljebb akkor, ha a Berg-kúria felé tennénk kitérőt. A Szentháromság-kápolna, mint a település másik látványossága a kék sávjelzés mentén található. Újabb emelkedő állt előttem, de azt magam mögött tudva már a rét mentén haladva a túranap során először megláttam az árnyékomat. Ezt egy magasles megmászásával ünnepeltem meg, ahonnét elég klassz kilátás nyílt a völgyre. A párás idő pont annyi kilátást engedett, hogy a Gurgó-hegyen álló geodéziai torony még éppen látható volt. Tisztább időben oda tettem volna egy kitérőt, de amikor a letérőnél jártam közel sem volt tiszta idő. A rövid pihenő után leballagtam Kistolmácsra, ahol már egyértelműen verőfényes napsütés fogadott.
A napsütés még csak hagyján, de meglepően nagy forgalmat is tapasztaltam, több túrázóval és kirándulóval is találkoztam. A bélyegzőhely nekem a település túlsó vége felé esett, s bár a Tó büfét zárva találtam, a bélyegző elérhetőségét ez nem befolyásolta. Szemközt a szabadstrand egyik padjánál egy hosszabb napfürdőt vettem, de a tóban csupán a bakancsom talpát áztattam. Remekül álltam az idővel, belefért a pihenő. Bázakerettyéig már végig műút mentén visz az út, így a kamáslitól megszabadítva magamat indultam tovább. Nem egész egy órás nagyon kellemes sétatempóban és még mindig szikrázó napsütésben érkeztem a következő bélyegzőhelyhez. A B-24 kocsma éppen akkor nyitott ki, amikor ott adminisztráltam. Bázakerettyén is elég pezsgő életet tapasztaltam, sokan kihasználták a jó időt egy kis délutáni sétára. Jómagam már csupán a szálláshelyig mentem, hogy az eddigi legszebb túranapomat lezárjam.
Egyedül túrázom, de nem magányosan
Márta néni nagyon kedves és beszédes, a szálláshely pedig kellően felszerelt, azaz megint jól sikerült a választásom. Az éjszakám ezúttal is eseménytelenül telt, de mivel a túra negyedik napjára nem terveztem különösebben feszített tempót az indulást nem siettem el. Nyolc óra előtt indultam útnak, bemelegítésnek rögtön egy emelkedő állt előttem. Néhány kanyar után már Lispeszentadorján felett jártam, melynek kilátójához tettem egy kitérőt. Szép tiszta időben megérte a kitérő a kilátóhoz, ami egyébként nem is igazán kitérő, hisz tíz méterre van a kék sávjelzéstől. Ráadásul jelzett úton megközelíthető a falu bélyegzőhelye, de én ezt csak részben vettem igénybe. Végig a kéket követve túl nagy kitérőnek ítéltem meg a bélyegzőhelyhez vezető utat, amit ráadásul kétszer kellett volna megtegyek oda és vissza. A szőlőhegyről leereszkedve átváltottam a piros háromszög, majd a faluban a piros sávjelzésre, így pont a Lispeszentadorjáni Teleházhoz érkeztem. Tornácán a bélyegzőt rendben megtaláltam.
Pihenőre nem volt szükség, így adminisztrációt követően indultam is tovább. Alig hagytam el Lispe településrészt, amikor az erdőben beszélgetésre lettem figyelmes, s egy kanyar után szembetalálkoztam egy busznyi túratárssal. Nagy meglepetés volt ez, hétköznap lévén már nem számítottam nagy forgalomra. Külön öröm, hogy a társaság egy részét virtuális ismerősömként tudtam üdvözölni, akik remek képeket osztottak meg az RP-DDK Facebook csoportban. Egyedül túrázóként mindig jó érzés túratársakkal találkozni, ami új erőt tud adni a folytatáshoz. Az Országos Kéktúrán és RP-DDK-n is volt ilyen élményben részem. Kívánom, hogy minél többen tapasztaljátok meg a túrázásnak ezt a részét is. Egyébként is remek túranapom volt, amit ez a találkozás csak tetézni tudott.
Októberben rövidnadrágban
Haladni is kell, így tíz percnyi jó hangulatú csevegést követően mindannyian indultunk tovább. Túratársaim javaslatára a Torhai-forrás hűs vízével frissítettem magam, ami a főút túloldalán rám váró újabb emelkedők leküzdéséhez is erőt adott. Kisvártatva újra szőlőskertek között találtam magamat, ami a Lasztonyai kilátó közelségét jelezte. Természetesen ezt a kilátót sem hagytam ki, rövid nézelődés után viszont már Lasztonya felé ereszkedtem. Szintén egy bájos kistelepülés, amit az RP-DDK érint és ahol a bélyegzőt ugyancsak rendben megtaláltam. Rövid pihenő után az erdei kisvasút Kámaházi erdészlak megállójánál újra erdei utakra tértem. Remekül karbantartott utakat találtam, ahol két létrás átkelést is megejtettem az RP-DDK bejárás során először. A második létra után egy hosszú egyenes szakasz következett, ahol szinte végig jobb oldalról tűzött a Nap.
Csaknem húsz fokos volt a levegő hőmérséklete, amit kihasználtam és rövidnadrágra vetkőzve tettem meg az út nagy részét. Az a négy erdész ezen láthatóan meglepődött, akikkel menet közben találkoztam. Szentpéterföldéhez közeledve táblával jelzett fakitermelést találtam, éppen jött is szembe egy rönkszállító traktor, aminek udvariasan utat engedtem. Itt már sajnos újra árnyékba kerültem, s így már nem volt olyan kellemes rövidnadrágban, a Szentpéterföldei vadászházhoz már újra felcsatolt nadrágszárral érkeztem. Csodálatos fekvésű vadászház, ami szintén a Zalaerdő Zrt. kezelésében van és meghatározott időszakban szabadon foglalható. Azt gyanítom, hogy ide is vissza fogok még térni és az sem kizárt, hogy szállóvendégként.
RP-DDK 5. szakasz Palin és Rádiháza között
Valamivel dél után értem be Szentpéterfölde központjába, ahol a buszmegállónál megengedtem magamnak egy hosszabb pihenőt. Természetesen az adminisztráció elvégzését követően, amit tulajdonképpen együltő helyemben el tudtam volna végezni. Szentpéterfölde is gazdagítja azon hangulatos kistelepülések számát, ahol el tudom képzelni nyugdíjas éveimet. Már a neve is csupa jóságot áraszt és talán nem is véletlenül kapta. A műút mentén kapaszkodtam fel a település feletti erdőhöz, ahol szokatlanul erős szél fogadott, alig hallottam valamit. Az erdőben ez szerencsére enyhült, ott azonban az egyenes útirány tartása okozott némi fejvakarást. Nem volt különösebben rossz az út, de mégse lehetett egy határozott nyomon haladni. A saras részek sunyi módon megbújtak a már vastagodó avartakaró alatt, sokszor volt szükség kisebb kerülőkre.
A szőlőskertek elérése ebből a szempontból is bizakodásra adott okot. Amellett, hogy jelentősen javultak az útviszonyok a túranap, s az RP-DDK 5. szakasz Palin és Rádiháza közötti rész végének közeledtét is jelezték. A kis szőlőskertekben álló présházak egy része hagyományos gerendaépület sárral tapasztott falazattal. Időutazásban lehet része az erre haladónak. Közben kelet felé néha kilátás nyílik a pusztaedericsi gáztározó épületeire, ami igen impozáns látvány. Nyugat felé pedig a Kabala ménes legelőit és az azon legelő vagy éppen nyargalászó lovakat is látni, legalábbis én láttam. Már igazán közel voltam az esti szálláshelyhez, amit Rádiházán a ménesbirtok szállásán foglaltam. Még mielőtt megkezdtem volna az esti pihenőmet a Csikós-csárdánál beszereztem a pecsétet. Valójában kora délután érkeztem meg a szálláshelyre, nem is voltam annyira fáradt, ezért a szoba elfoglalása után még körülnéztem a ménesbirtokon. Ezzel lezártam az RP-DDK egy újabb szakaszát, hogy másnap egy újabb, immár az utolsó negyven kilométer teljesítését kezdhessem el.
A szakasz során készített válogatott képeim a bejegyzésbe ágyazott képekre, ide kattintva vagy a Képek menüben érhetők el, a megtett út pedig az alábbi térképeken követhető.
Második túranap
Harmadik túranap
Negyedik túranap
Bejárás napja: 2020. október 24-26.