Kiss Attila Tivadar
Az Alföldi Kéktúra bejárásom első két napjának története az AK 13. szakasz Sátoraljaújhely és Kisvárda között tapasztaltakról.
Az Alföldi Kéktúra (AK) teljesítését egyben terveztem, méghozzá fordított irányból. Augusztus 20-án korán keltem, hogy még értékelhető időben neki tudjak vágni a túranapnak. Sátoraljaújhelyig közvetlen vonat vitt Budapestről, az utazás során semmilyen rendkívüli esemény történt. Legutóbb akkor jártam Sátoraljaújhelyen, amikor az Országos Kéktúra bejárásom végére értem, most pedig az AK kiindulópontja lett. Az AK 13. szakasz távját két nap alatt terveztem megtenni, a Sátoraljaújhely Kisvárda távolság saját tempómban nem okozhatott kihívást. A vonatról leszállva rögtön az állomásépület felé vettem az irányt, hogy felszerelkezzek és a pecsét beszerzésével regisztráljam az indulásomat.
Első kilométerek
A bélyegző a pénztárak mellett rendben elérhető volt, az adminisztráció tehát gyorsan ment, nem úgy a felszerelkezés, ami bő öt percet is igénybe vett. A városban elég jól fel van festve a kék sávjelzés, ezért nem nagyon lehet eltéveszteni az irányt. A Hősök terénél még tettem egy rövid kitérőt, majd lassan a város határa felé vettem az irányt. A régi bútorgyár mögött az egykori vasút iparvágány hídja előtt elhaladva a Ronyva töltése eltéveszthetetlen. Már itt kóstolót kaptam azokból a napokból, amit később majd a néha beláthatatlan töltéseken kellett megtegyek. Egyébként a bokáig sem érő fűben kényelmesen és jó tempóban tudtam haladni és közel egy órányi járás után már a Bodrog töltésén haladtam. Balra a folyó, jobb oldalamon pedig gyümölcsösök szegélyezték az utat. Éppen azon merengtem, hogy e hosszú túrán vajon hány túratárssal fogok találkozni, amikor az egyik kanyar után egy sorstárs jött szembe, aki az utolsó kilométereit rótta. Gratulálok!
Alsóberecki határában átkeltem a Bodrogon, közben a hídról köszöntöttem néhány vizitúrázót. A nagy melegben már nagyon vágytam a pihenőre, amit Felsőberecki bélyegzőhelyén ejtettem meg. Túl sok árnyék itt sem akadt, ezért nem is időztem sokáig a településen. A folytatásban a Felsőberecki-főcsatorna és közvetlenül a szlovák határ mellett vitt az út. Az első árnyékos részt Karos előtt a szőlőhegynél találtam, de csak később a településen pihentem egyet. Barátságos kistelepülés, ahol egy Honfoglaláskori Látogatóközpont is található, amelynek kapuján a bélyegző is helyet kapott. Sajnos a látogatóközpont augusztus 20-án nem volt nyitva, így csak a parkját tudtam szemügyre venni. A pihenő után néhány hosszú egyenes képében ugyancsak kóstolót kaptam a túra során még rám váró „nehézségekből”. Karcsához közeledve az út a friss tárcsázás, máshol pedig a buja aljnövényzet miatt egyre nehezebben volt járható, de egy nyomban azért lehetett haladni.
Ide nekem egy bozótvágót
A korábban érintett településekhez hasonlóan Karcsa is egy kellemes kis falu. A bélyegzőhelyet itt sem lehet eltéveszteni, a református templom a falu minden részéről jól látszik. A túranap egyetlen hosszabb pihenőjét a templom parkjában tartottam, bár belülről nem néztem meg. Úgy voltam vele, hogy ünnepnap lévén nem fogom zavarni a gondnokot, csak miattam ne nyissa ki a templomot. A szálláshelyre öt órára ígértem magam, ezért lassan összeszedelőzködtem és nekivágtam az utolsó öt kilométernek. Ha minden körülmény adott egy órán belül meg tudok tenni ilyen távolságot, de Karcsát elhagyva, majd később Pácinhoz közeledve is nehezen járható utakat találtam. Karcsa után többször is küzdenem kellett a bozótosban, igencsak jól jött volna egy bozótvágó. Pácin határában pedig újra a frissen tárcsázott bokaficamító út vetette vissza a tempómat. Végül időben megérkeztem a Mágocsy-kastélyhoz, ahol bármennyire is iparkodtam a szállás elfoglalásával a kiállítás megtekintése már nem fért bele zárás előtt.
Vacsora előtt a kastélyparkban tettem egy rövid sétát, majd a visszavonultam a vendégházba. Erről a túra során igénybe vett szálláshelyekkel egyetemben külön írok egy bővebb beszámolót. Az első éjszakám jól telt, a zenei aláfestést a parkban fészkelő bagoly biztosította. Reggel az eredetileg tervezetthez képest korábban, már fél nyolckor útnak indultam. A faluból kivezető út eleinte szilárd burkolatú, majd keréknyommá szelídül, később pedig az is eltűnik. Jó egy kilométeren keresztül szabályos bozótharcot kellett vívnom, tényleg jól jött volna az a bozótvágó. Nagyhátizsákkal nem volt olyan vicces a susnyásban baktatni, eszembe is jutott a Burok-völgyben tett túrám. Miután a susnyáson átküzdöttem magam már nem volt nehéz dolgom, az út ugyanis nekivezet a Tiszakarádi-főcsatornának. Azt elérve pedig egy jobb kanyar és a következő bélyegzőhely, a Cigándi gátőrház is eltéveszthetetlen. Ennek hírhedt kutyái csak távolról ugattak meg ahogy az úton a híd felé közeledtem, pecsételés közben már csendben voltak.
Túratársam lett
A már teljesített és a még rám váró hosszú egyenesekre figyelemmel a hídnál tartottam egy rövid pihenőt, majd a csatorna túlpartján folytattam az utat Cigánd felé. Bár nem bélyegzőhely, de igazodási pontnak jó, könnyebb így feldolgozni a távolságot. Az utak végig rendben voltak, egy tanulóvezető traktoroson kívül senkivel sem találkoztam a határban. A települést elérve már igencsak szükségét éreztem a pihenőnek, amit a református templom kis parkjában tartottam meg. Éreztem, hogy elég sokat kivett belőlem az a két hosszú egyenes szakasz, amivel elértem a települést. A pihenő után sem volt lehetőség lazításra, hiszen Tiszakanyárig szinte végig a Tisza töltésén visz az út. A töltést elérve magam előtt úgy egy-másfél kilométerrel egy túratársat véltem felfedezni, de mivel közel azonos tempóban haladtunk nem volt esélyem beérni őt. Gondoltam én. Az út egyébiránt eseménytelen volt, talán egy száguldozó traktorost tudnék megemlíteni, aki olyan halkan közeledett hátulról, hogy alig tudtam félre állni.
Távolba vesző túratársamat a főútnál láttam elkanyarodni Tiszakanyár felé, én viszont a zsilipek felé tettem egy rövid kitérőt. Annyira nem bizonyult érdekes látványnak mint reméltem, így a Tisza felé vettem az irányt. A túra második napján – először – átkeltem a Tiszán, illetve elhagytam Borsod-Abaúj-Zemplén megyét és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében folytattam az utat. Tiszakanyárra a putrisoron visz be a jelzés, ahol igen nagy nyüzsgést tapasztaltam, többen is érdeklődtek mi járatban vagyok és jó utat kívántak. A bélyegzőhely nekem a falu túlsó végére esett, ahol meglepetésemre az eddig előttem haladó túratárssal is összefutottam. A büfében jobbára csak szeszes italokat kínálnak, szóval itt nem fogyasztottam. Az adminisztráció után együtt folytattuk az utunkat, magam részéről örültem, hogy volt kivel beszélgetni. Már a második napon akadt túratársam az AK-n, amire még a legmerészebb álmomban se gondoltam. Tiszakanyár és Rétközberencs között található akácosokban garantáltan az összes pókhálót leszedtük. Mit mondjak, csodás út volt.
AK 13. szakasz Sátoraljaújhely és Kisvárda között
Túratársammal egy tempót mentünk, közben jót beszélgettünk túratervekről és élményekről. A bélyegzőhely közelségét a település határában található szivattyútelep jelezte, amit elhagyva már aszfaltos úton haladtunk. A tűző napon ez igazi kihívás volt, szó szerint ontotta a meleget magából. Rétközberencsen a bélyegzőt szintén rendben megtaláltuk, majd rövid pihenő után továbbra is együtt folytattuk az utat Kisvárda felé. A kék sávjelzés a Belfő-csatorna partján vezet, ahol nagyjából bokáig ért a fű, de két nyomban is jól lehetett haladni. Gondolom Rétközberencsről és Kisvárdáról is kijárnak ide horgászni, mert a nádasban több helyen is jól kitaposott beülőket találni. Az útnak ez a része is eseménytelenül telt, bár jobbról és balról is több kócsagot és szürke gémet is sikerült felzavarnunk. Egyszer pedig pár kacsa hozta ránk a frászt, amikor váratlanul felrepültek a nádasból.
Aki kifogyott az ellátmányból az Kisvárdán még válogathat is hová térjen be vásárolni, mert több élelmiszerboltot is találni ezen a be- vagy kivezető szakaszon. A település egyik bélyegzőhelyéért sem kell messzire menni, az ugyanis a strandfürdőnél álló OKK jelzőtáblánál található. A pecsét beszerzését követően az árnyékban a közös túranap lezárásaként még hosszabban beszélgettünk, majd alkalmi túratársammal elköszöntünk egymástól. Ő a közelben szállt meg, míg az én szállásom a város másik végére, bő fél órányi járásra esett. A rendes túratempómat visszafogva kényelmesen átsétáltam a városon, s közben nézelődtem. Az AK 13. szakasz teljes távját Sátoraljaújhely és Kisvárda között a pecsét füzetbe ütésével már teljesítettem. A szálláshelyre érve megállapítottam, hogy felkészülés ide vagy oda, a lábamnak bizony kell még néhány nap, hogy felvegye a ritmust. Lett két kisebb vízhólyagom.
A túranapokon megtett út nyomvonala a lenti térképeken látható, képeim pedig a bejegyzésbe ágyazott képekre, a Képek menüben vagy ide kattintva érhetők el.
Bejárás napja: 2021. augusztus 20-21.