Kiss Attila Tivadar
A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) bejárásomhoz közvetlenül kapcsolódó utolsó bejegyzés is elkészült, a túra teljesítése és igazolása összegezve.
A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) teljesítése eredeti terveim szerint megszakítás nélkül történt volna. Tavaly ilyenkor még abban gondolkodtam, hogy valamikor tavasszal szépen kényelmesen bejárom a teljes távot. Erre tizenhét túranapot terveztem és ennek megfelelően szakaszoltam és foglaltam szállásokat. Szekszárdról indulva így április 13-ra értem volna Írott-kőre, azonban a kijárási korlátozások miatt több kulcsfontosságú szálláshely be kellett zárjon, amit nem tudtam helyettesíteni. Persze tervezhettem volna végig sátorral is a túrát, de az még nem az én világom. A logisztikai nehézségek mellett bőven akadt a munkahelyemen is elfoglaltság. Furcsa volt azt megélni, hogy gyakorlatilag üres volt a város, de ez egy másik történet lenne.
Második nekifutás
Szerettem volna idén teljesíteni az RP-DDK kiírását, ezért nyáron újra tervezni kezdtem a túrát. Nyáron nem volt lehetőségem a bejárásra, másrészt pedig ha választani lehet akkor inkább ősszel túrázom, mint nyáron. Őszi túrát terveztem tehát, ami lehetőséget adott arra, hogy az Országos Kéktúra nyugati részének bejárásával azonos hónapban és napon fejezzem be a túrát. Ehhez kis mértékben át kellett szakaszoljam a tavaszi forgatókönyvet, hogy szeptember 21-re Írott-kőnél legyek. A korábbi terveket egy nappal megtoldva tizennyolc napos bejárást terveztem, az Őrségben egy „pihenőnap” beiktatásával. Miután mindent megterveztem és leszerveztem izgatottan vártam a túrát. Egy dolgot mulasztottam el, mégpedig a próbapakolást, aminek később részben meg is lett a böjtje.
Szeptember 4-én kora reggel buszra szálltam, hogy Szekszárdról indulva nekivágjak ennek az erőpróbának. A buszról leszállva verőfényes napsütés fogadott, így kellőképpen jó hangulatban ballagtam át az első pecsét megszerzéséért a vasúállomásra. A zsákom sem tűnt olyan nehéznek, bár a mérlegelés során kicsit megrémültem tőle. Csaknem húsz kilót nyomott a vízzel, kajával, kintalváshoz szükséges motyókkal és mindennel együtt, ami valljuk be, sok. Utóbb két kilót tudtam volna könnyíteni rajta, de életem első ilyen hosszú túrája előtt még nem voltam ennyire okos. Sebaj, tanultam belőle és már fejlesztettem is annyit a felszerelésen, hogy legközelebb ez már ne legyen probléma. Az első túranapon a lelkesedés vitt magával, talán akkor éreztem egyedül fáradtságot, amikor Szálka után elfogyott a vizem. Kismórágy határában szerencsére találtam egy működő közkutat amivel oltani tudtam a szomjamat és végül a tervezett időben értem Mórágyra.
Amikor útra keltem
A második túranap már rövidebbre volt tervezve, de így is elég fárasztóra sikerült. A harmadik valamivel hosszabb túranapon éreztem először, hogy nehéz a zsák, igaz ekkor négy liter víz volt nálam. A nap során utamba eső források közül egyik sem adott vizet és kellett ennyi a hőségben és az esti főzéshez. A negyedik túranap az esti szállás körüli mizéria miatt marad emlékezetes, de ennek eredményeként az ötödik rövidebb lett. A hatodik túranapot nagyon élveztem annak ellenére is, hogy volt benne némi bonyodalom. A hetedik napon valami félresiklott, a túranapot irgalmatlan lábfájással zártam, amit másnapra sem tudtam igazán kikúrálni. Nekivágtam ugyan a nyolcadik túranapnak, de olyan lábfájással egyáltalán nem tudtam volna élvezni az utat. Részben a fájdalomtól, részben pedig a kitűzött cél szertefoszlása miatt a könnyeimmel küzdve Mesztegnyőn a túra megszakítása mellett döntöttem.
Már hazafelé vonatozva is gondolkodtam rajta, hogy kellő pihenés után folytatni fogom majd a túrát. Másfél napig ez hiú remény volt miután lábra is alig bírtam állni, de négy nap pihenő már elégnek bizonyult. A köztes részeket kihagyva a túrát Zalalövőtől folytattam, első napon egy rövidebb szakasszal. Másnap már egy megerőltetőbb túra következett rengeteg aszfaltos úttal és a nap végén éreztem is, hogy még nincs minden rendben a lábammal. A következő túranap értem az Őrség szívébe, ahol pihenőnapot terveztem tartani. A folytatás sem volt sokkal megerőltetőbb, amikor a Himfai Parkerdőben éjszakáztam. Egyházasrádócig megint rengeteg aszfaltos út következett, majd másnap Szombathely felé már újra élvezetes napom volt. Ekkor éreztem azt először, hogy a lábam újra a régi, bírja a terhelést. Az utolsó túranapon korán indultam, hogy minden tömegközlekedési eszközt biztosan elérjek. A jó tempómat csak a lódarazsakkal történt incidens fogta kicsit vissza, de dél előtt így is Írott-kő kilátónál álltam.
A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) teljesítése
A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) teljesítése még nem volt teljes, hiányzott hozzá a Zalai-dombságban kihagyott százhatvan kilométer. A kimaradt részeket októberben tudtam pótolni, amikor Mesztegnyőről indulva hat túranap alatt értem Zalalövőre. Amíg e szakaszok teljesítésének neki nem kezdtem még bánkódtam, hogy milyen jó lett volna egyben megtenni az RP-DDK-t. Utóbb visszagondolva és megtapasztalva az útviszonyokat életem egyik legjobb döntésének tartom a túra megszakítását. A Nemesvid és Zalakaros közötti majd húsz kilométer aszfaltos utat biztosan nehezen bírtam volna fájós lábbal, kipihenten is éppen elég nehéz volt. Másnap elért az eső, így kaptam egy kis ízelítőt a vendégmarasztaló zalai agyagból is. A harmadik túranapom szomorkás időben indult, de verőfényes napsütésben ért véget, ami a következő túranapra is kitartott. Az utolsó két túranapon már igazi őszi időben haladtam, kaptam esőt és jókora ködöt is, de az utolsó kilométereket már napsütésben tettem meg.
Összesen húsz túranapot töltöttem az RP-DDK-n, s bár voltak eseménytelen napok, mégis mindegyik emlékezetes marad számomra. Persze vannak olyan részek, amiket ott szívesen kihagytam volna, dzsindzsás ösvények, hosszú aszfaltos utak, sártenger. A lábsérülést és a két lódarázscsípést is igyekszem elfelejteni, bár ezekkel a kalandokkal együtt lett kerek egész a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) teljesítésem. Számokkal most nem készültem, a füzetbe ütött ötvenhét pecsétnél semmi nem lehet beszédesebb és fejezi ki jobban a teljesítést.
Sorsszerű dolog, hogy az utolsó beszámoló írásának estéjén értesültem a sikeres teljesítésről. Ákos (alias Bakancsos barangoló) egy fénykép kíséretében ennyit üzent: „Átengedtem…;-):D”. Két nappal később a beszámoló megjelenésének napján a késő délutáni órákban a Magyar Természetjáró Szövetségtől is befutott a telefonhívás, hivatalosan is sikeres a teljesítésem. Türelmesen várom a díjazást, utána pedig elkezdem intézni a szakaszjelvényeket is. Az Országos Kékkör kiírásának kétharmad részét teljesítettem.